2011. november 21., hétfő

Egy kép-egy ruha


Ferenczynél olykor egészen varázslatos drapériákkal és ruhákkal találkozunk- legalábbis, ami a megfestést illeti. Ez az egyik legvarázslatosabb. Ki viseli ezt a ruhát?

5 megjegyzés:

  1. „Izrael jobban szerette Józsefet, mint a többi fiát, mivel öreg korában született. Ezért egy ujjas köntöst csináltatott neki. Mikor bátyjai látták, hogy jobban szereti, mint összes többi fiát, meggyűlölték, és nem tudtak vele barátságos szót váltani.” (Ter. 37. 4–5.)
    A Józsefet eladják testvérei című kép sarkallatos ruhadarabjának részletét sejthetjük a feladvány képkivágatában. A testvérek jobb belátásra tértek, immáron nem akarják saját fivérük vérét ontani, inkább eladják őt az egyiptomba tartó izmaelitáknak. Pontosan ezt a jelenetet örökíti meg Ferenczy festménye. Ferenczy Valér Nyugatban megjelent cikke segíthet bennünket az alakok beazonosításában: „engem, mint Józsefet, két félmeztelen cigány «testvérem» adott el, a vevők közt volt házitanítóm és többek közt még egy vörösszakállas piaci árus.” Vagyis, József jobbján a fehér ruhás alakok a kufárok, a bal oldalon pedig József testvérei foglalnak helyet; egyikük már meg is kaparintotta magának a hőn áhított ruhadarabot.

    VálaszTörlés
  2. Hát ez nagyon szép válasz! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. Ó, én korántsem válaszoltam meg a kérdést!
    Azt még mindig nem tudjuk, vajon melyik testvér viseli a szóban forgó ruhadarabot. Egy kis segítség: a testvérek – Józseffel együtt – tizenketten voltak: Ruben, Simeon, Lévi, Júda, Isszachár, Zebulun, Dán, Benjámin, Naftali, Gád és Áser.
    A kérdés tehát továbra is megválaszolatlan: vajon melyikük viseli a köntöst? Kedves Olvasók, tessék választ adni!

    VálaszTörlés
  4. Na, azért ennyire nem kellene belemenni. Én csak egy olyasmi választ vártam, hogy a Józsefet eladják testvérei című kép egyik központi figurája. De ha valaki megmondja, hogy a testvérek közül ez pontosan kicsoda..., hát az előtt szerintem Ferenczy Károly is megemelné elegáns angol nyúlszőr kalapját.

    VálaszTörlés
  5. Ok, csak viccelődtem(+ persze nagyon kíváncsi is vagyok)!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...