2011. december 25., vasárnap

Egy kép-egy részlet 6


Ezzel a részlettel kívánok én is mindenkinek Békés Karácsonyt, boldog új esztendőt!

2011. december 23., péntek

Karácsonyi üdvözlet


Ezzel a reneszánsz – elsősorban velencei – mintaképeket idéző, gyönyörű Ferenczy Károly festménnyel szeretnénk minden kedves Olvasónknak
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánni, 
a Magyar Nemzeti Galéria valamennyi munkatársának nevében!

2011. december 13., kedd

Stílusgyakorlatok – kritikus szemmel 4

Mint ahogyan arra már korábban utaltunk, Ferenczy Károly hadilábon állt az újságírókkal. Ha mindez nem lenne elég, arra is fel kell hívnunk figyelmeteket, hogy a közönséghez is mindössze egyszer fordult – írásban legalábbis. Már emlegetett, 1903-as kiállítása alkalmából "A kiállításra vonatkozó adatok" címmel közölt egy rövid, azonban annál tartalmasabb összefoglalást saját művészetéről, kis, önálló nyomtatvány formájában. Álljon itt most tehát Ferenczy összefoglalása saját művészetéről.



"Első képemet, KALLÓS-nak arcképét 1889-ben festettem Párizsban, ahol akkor együtt voltunk a Juliánban. Már 27 éves voltam.

A Bastien Lepage-féle finom naturalizmusnak az ideje volt ez.
Hazakerülve négy évig laktam Szent-Endrén, amely tartózkodás alatt festett dolgaim közül semmi sincs ezen a kiállításon. Sem a művészetet, sem a természetet nem ösmertem volt akkor még eléggé arra, hogy a szentendrei magány hasznomra lehetett volna.
1893-tól 96-ig Münchenben éltem, ahol a művészi analízis és szintézis határaival és az embernek a környező természettel való összefüggésével némileg tisztába jöttem, bár akkori munkáimban nem tudtam még teljesen szabadulni az antropisztikus világfelfogástól.
1896 óta Nagy-Bányán lakom. A nagybányai gazdag természettel való communio közben fejlődtek ki bennem azok a művészi aspirációk, amelyeknek a hatása alatt az utolsó 6–7 év óta dolgozom: az egész természetben való gyönyörködésből fakadó vágy annak reprodukálására. Mint kifejezési mód, törekvésem – kolorisztikus naturalizmus szintetikus alapon."

Ferenczytől a hasonlóan velős fogalmazásmód egyáltalán nem állt távol: elég csak egy pillantást vetnünk erre a kérdőívre, melyen – annak ellenére, hogy az minél részletesebb kitöltésre buzdít – éppen a művészetére vonatkozó kérdések esetében intézte el a válaszadást egy-egy kérdőjellel. 

2011. december 12., hétfő

Stílusgyakorlatok – kritikus szemmel 3

Lyka Károly: Ferenczy Károly


Oly szép kritikákat régen olvastunk, mint amilyenek ezen a héten jelentek meg a lapokban Ferenczy Károly művészetéről [önálló kiállítása alkalmából]. Látnivaló, hogy az igazi művész gyújt és magával ragad, és hogy a szegény kritikusok mohón kapnak az alkalmon, hogy szívük egész melegével sugározzák be a kéziratpapírost, ha egy kivételes talentumról írhatják gondolataikat. Nobilis magyar urak végre megértették a nobilis magyar urat. Hajh, nem mindig volt ez így! Előveszem a kis okmánytáram sok ezer csomagja közül azt, amelyre még 1896-ban ezt a pár szót írtam: "Nagybányai művészek". A csomagban együtt van az a sok kritika, amelyeket Ferenczy Károlyról és nagybányai társairól akkor és azóta közzétettek a magyar lapok és folyóiratok. Minő öldöklés és mennyi sommás, szuverén kivégzés! Olvasom e vértől és epétől csöpögő cikkeket, most már nyugodtan és minden elkeseredés nélkül. Íme beteljesedett egy szerény prófécia. Lám, lassanként megtérnek az emberek: megnyiladozék szemök és látnak. Talán megnemesbedett a szívük is. Mert a művészethez bizonyos mértékben köze van a szívnek is.
A hét sovány esztendőn át kevés igazi méltánylója akadt Ferenczy Károlynak. A tisztelt kormányok, amelyek azóta nyomtalanul elpárologtak e földgömbről, azt a nyomot hagyták hátra a magyar művészet történetében, hogy tudatlanul üldözték a nagybányaiakat és a velük együtt szabadon gondolkozó és szabadon festő művészeket. Ez föl fog jegyeztetni róluk, és mindenki igazságosan meg fogja kapni a maga pellengérét szerény művészethistóriánkban. Annál nagyobb gyönyörűséggel tölt el e régi nyomtatványok olvasásánál, hogy akkor is voltak már a hazai írók sorában nemesen csiszolt érzésű és széles tudású urak, akik fölvették és győzelmesen végigvívták a harcot miniszterek, klikkek és a közönség ellen. Talán elég itt Bródy Sándor, Gerő Ödön, Diner-Dénes József nevére utalnunk. Hajh, de nehéz munka volt az akkor!
Most, hál'isten, hirtelenül megsokasodék e méltányló hangok száma. Ugyanazok, akik hajdan (a "hajdan" alatt csekély öt esztendő értendő) nagyon kellemetlen jegyzeteket írtak Ferenczyről, ma őszintén és szívből lelkesednek érte. Talán megjavult Ferenczy művészete? Talán kiforrt, ő, a tipikus "kiforratlan"? Hát az bizonyos, hogy ez a művész is fejlődött, de mégsem ebben rejlik az ok. Mert íme, véletlenül épp ugyanaz a kép is megkapja most a maga babérait, amelyet ugyanezek a hangok öt évvel ezelőtt csúnyán megtépáztak. A mai dicsérők egyike öt évvel ezelőtt ezt írta ugyanerről a képről: "Ennél furcsább kép alig van. Festve jobban van, mint ábrázolva. De hogy is lehet az, hogy az emberek, lovak és az erdő fái mind egy síkban mozognak? És ez a rettenetes sötétség! Miért kellett ezt a képet így festeni?" – Egy másik: "A legnagyobb bizonytalanságban hagyja a nézőt... Láthatatlan csillag ontja a zöldessárga fényt, egy láthatatlan fényforrásból árad felénk ez az intenzív, soha nem látott szín. Ez az a priori színhatás olyan, mintha a festő zöld pápaszemen át nézné a világot Az egészséges embert nyugtalanítja, s erős igaz hatást nem szülhet. Ebben a színfelületben elvész minden rajz, minden arány..." Egy harmadik: "Ferenczy Károly nagyot akar, de még nincs meg hozzá a kellő ereje. A nagy eszméi agyonnyomják, s amíg kivitelre kerülnek, eltorzulnak. A sok tanulmány bizonyítja, hogy Ferenczy szorgalommal látott munkájához, amely mindennek dacára tökéletlen. Tájképei érthetetlenek, bár hangulatot akarnak visszatükrözni." És így tovább. S a közönség? A közönség nevetett. Nem azokon a megjegyzéseken, hanem Ferenczy képein. Kedvező jelnek vesszük, hogy aránylag rövid idő alatt alaposan megváltozott a közvélemény. Tehát haladtunk. Tehát lehámlott rólunk egy sor előítélet. Nagy erény, gyümölcsözni fog. Ferenczy művészete előtt ezúttal szívből örvendezve hajolt meg az egész magyar műkritika, kivétel nélkül. Ezt se hitte volna egyhamar valaki öt évvel ezelőtt.



Az a művészet, amelyet Ferenczy kiállítása mutat, határozott jellemű és egyéni. Végső leszűrtségében Nagybánya miliőjét tükrözi egében közvetlenül, egészen meggyőzően. Legfontosabb eleme a szín, amely rohamosan fejlődik, erősbödik, fokozódik képről képre. Mérjük meg az utat amely első művétől, Kallós arcképétől legújabb temperafestményeiig vezet, s tisztában leszünk vele, hogy az iskolai tanulmány elfogódottsága miképp apad állomásról állomásra, míg végre szabad, egyéni színérzése egészen uralomra jut A nagybányai elszigeteltség pompás érett gyümölcsöket termett, Nem hasonlítanak azok más kert terméséhez. Színgazdagságát, amely ritkítja párját, legélvezetesebben tanulmányozhatjuk oly képeken, mint amilyen például a Leányarckép és a Festőnő, ahol az árnyék maga is megannyi színben virul, s a színes reflexek gazdag skáláját adja. A Keresztlevétel és a Madárdal példa arra, hogy minő ritka erővel tud a természetből kihasítani egy nagy színfoltot, s beleállítani a táj változatos zöldjébe. Ez a zöld táj legtöbb képének miliője, ennek keretében, ennek hatásai körében bontakoznak ki élénk színei: egy nagy fehér ruha, amelynek égő fénye mellé kerül az átlátszó kék árnyék, vagy egy veres ruha, amely az erdő zöldjébe van beágyalva, vagy egy szürke ló körvonala, vagy egy tüzes kék alak, mint az idézett Festőnő ruhája. Az erdő zöldje, változatos fokozataiban az alap, amelyen ez a sokféle szín vagy a verőfény hevében, vagy a sűrűségben megtört fény reflexei közt él és világít. Minden hirtelenül van odafestve, ugyanazzal a hirtelenséggel, amellyel a napsugár a lombok közt bevillan az erdőbe, hogy ott gyorsan sugárzásra keltsen egy csomó színt.
Ferenczy a beható, szakadatlan természetszemléletből bányászta ki problémáit, s gyorsan és tétovázás nélkül oldja meg azokat. Amit ennek révén ad, azt sokféle szempontból élvezzük. Nemcsak a szín ereje döntő nála, hanem a szuverén rajz is, amelyről egész teremre való próbát adott, s amely a festői előadással a legbensőségesebben a saját arcképén forr össze. Rendkívül delikát tónusérzésének bizonysága minden egyes képe, e részben alig ismerjük párját. Tekintsük csak meg egy kis képét, a sík tó kékje mint csendül egy tónussá a földdel, az éggel, amint villan ki belőle a lovakat itató legény ruhája. Vagy nézzük meg Gömöry Olivér finom, fátyolozott arcképét. A legmeglepőbb szín- és tónusérzése olyan képeknél, ahol néhány alak jár-kel, vagy ágál az erdő belsejében, s ahol a színek szinte megfürödnek a lomblevél reflexeiben, s mind e nagy színgazdagságot szervesen tartja együtt a bizton mérlegelt tónus. Verőfényes képeit a bámulatos tónusérzék menti meg a fenyegető nyerseségtől. Végre valóságos mesterművei a tónusérzésnek csendéletei.



Mindez nem meríti ki festői jellemvonásait. Majdnem minden képe új érdekességet mutat. Nézzük, mint találja meg sok képén a ritka gesztust, a még föl nem fedezett mozdulatot. Elég ha e részben a Madárdalra és a Keresztlevétellre utalunk, vagy a Cigányok és a Hazatérő favágókra. Az élet egy meglepő, nem átlagos mozdulatát ragadja meg, s egész jelentékenységében adja elő. Tájképein szinte rajta van a megfigyelés dátuma: nemcsak a tavasz vagy az ősz általános karaktere, hanem a perc hangulata, s ez éppoly biztosan, oly szélesen és oly találón van a vászonra rögzítve, mintha egy arcképről volna szó. Végre lebilincseli figyelmünket a szuverén kézírás, amely teljes biztonsággal írja a maga szín- és rajzbeli mondanivalóját, minden tétovázás nélkül, hogy szinte azt érezzük: ezt nem is lehet másként megfestenie. Ezekkel a nagy erényekkel Ferenczy Károly a magyar művészet díszes homlokterére jutott. S meg vagyunk győződve róla, hogy ezt az állomást sem tekinti nyugvópontnak. A nagybányai erdők még temérdek új problémát fognak neki kínálni. Fejlődésének egyik titka az istenadta nagy talentumon kívül rendíthetetlen makacssága, amellyel a maga igazához ragaszkodott. Ettől sem mellőzés, sem gúny, sem üldözés nem tántorította el egy pillanatra sem. Anélkül, hogy minderre csak rá is hederített volna, ment kitartón a maga útján. Innen van, hogy minden képe egy-egy nagy és megragadó vallomás az ő egyéni, benső meggyőződéséről. Nagy festővé lett, s mindent csak magának köszön.

•••

(Lyka Károly cikke az Új Idők 1903. november 29-i számában volt olvasható.)


2011. december 11., vasárnap

2011. december 6., kedd

Egy kép-egy ruha 4 mégegyszer




Látom, nem nagyon sikerült ehhez a ruhához hozzátalálni a képet. Egy kicsit kiengedek belőle, hogy ne legyen olyan szűk. Szerintem így már könnyebb.

S akkor legyen egy másik szép ruharészlet is:

2011. december 3., szombat

MNG Extra – Ferenczyvel

Tegnap, pénteken tartottuk legújabb MNG Extra programunkat, melyet Ferenczy Károlynak szenteltünk! Látogatóink nemcsak Boros Judit kurátor érdekes előadását, valamint kollégáink tárlatvezetéseit, hanem a Jazzation acappella együttes fergeteges előadását is meghallgathatták, igazán kellemes, családias hangulatban. Természetesen a legifjabbakra is gondoltunk: nemezeléssel és karácsonyfadísz készítéssel vártuk a gyermekeket – bár, mint azt láthatjuk, nem csak őket sikerült elragadni egy kis kézműveskedésre!

Nagyon sokan voltunk, nagyon jó volt a hangulat, és ami a legfontosabb: nem ez volt az egyetlen alkalom! Ne feledjétek: minden hónap első péntekén MNG Extra, meghosszabbított nyitva tartással, koncertekkel, tárlatvezetésekkel és kreatív műhellyel!




















Stílusgyakorlatok – kritikus szemmel 2


Fülep Lajos: A téli tárlat (részlet)


Az eleven életben gázolók gyönyörűsége, a természettel örök közlekedésben álló művészlélek mámorszerű ihlettsége elvezette őt a fejlődés tökélyére. Kétszer nem léphetünk ugyanazon folyóba – s Ferenczy az idén újra egy fejjel nőtt, mert többet látott meg, s mindenre képes technikájával többet fejezett ki. Ferenczy Károly ma már eleven embereket s eleven természetet teremt s megnemesül a l'art pour l'art-ja az emberi lélek legrejtettebb kincseit is élő értékké varázsolja. Az egyöntetű látás ereje biztosítéka a felületek széles megmintázásában megnyilatkozó rajztudásnak, s ezért Ferenczy sem tájképfestő, sem figuralista – egy ember, aki számára létezik a látható világ.
Gondolatok, eszmék és fogalmak helyett újra képeket, s pusztán képeket nyújt a léleknek, mint amilyen csodás Őszi fürdése. Kobaltkék kabátot vet le magáról egy folyóparton álló férfi, csak egy mozgás van benne, mely végigmegy egész testén, hátrahajlított derekán s mozgó két kezén, s mégis ha egy pillanatra lehunyjuk szemünk, azt hisszük, a következő percben már aktban fog ott állni. Ennek a mozgásnak a nemes tisztasága valahogy klasszikus görög szobrok töredékeit hozza elém, talán Vénuszt, aki lehulló szoknyája után hajol, vagy Apollót, akinek letört karjai helyén még ott érezzük a lantot, amelyből csodás hangok pattannak el. Ez a lant, ez a szoknya, ez a kék kabát, egyszerű színnel odafösötött színfolt, mely bent fekszik az őt körös-körül átfogó levegőben.





A Festő és modell műteremkép, tisztára képprobléma, ami mélység és erő van benne, az mind a festőé, aki szélesen lendülő vonalak ritmikus mozgásába egész formavilágot zár be, egy egész női testet, annak minden tartalmával, külsejével és belsejével, anatómiájával és felületváltozásaival, kemény csontjaival, s a hús izgató, gyönyörteli lágyságával. Esti levegő a témája a Nyári estnek, ahol minden a levegő kedvéért van: a bársonyos puha terítő, az álmodozva ülő nő s a fehér nadrágos férfi, aki a vadgesztenyefa lehajló, élénkzöld levelei közé nyúl. A poézis nincs hangsúlyozva, s az érzés természetszerű, mint a valóságban. A főerő: a levegővel bevont tónusok és színek tökéletes beállítása. Ferenczy ma mindent tisztán lát meg, s meg tud csinálni mindent, amit akar.

•••

(A cikk a Műcsarnok-beli Téli Képkiállításról szóló tudósítás, mely a Hazánk című lapban jelent meg 1904. november 26-án.)


UPDATE
Leveleiteket a ferenczy.mng [at] gmail [dot] com e-mail címre várjuk!

2011. december 1., csütörtök

Stílusgyakorlatok – kritikus szemmel 1

"Kritikai" sorozatunk kezdő akkordjaként álljon itt egy olyan írás, mely annyira nem is kritikus, sokkal inkább elismerő, magasztaló jellegű. Tartsátok szem előtt: minden szöveggel, melyet közlünk, az a célunk, hogy Titeket is fogalmazásra inspiráljunk!



•••

Lázár Béla: Ferenczy Károly művészete


Dacos, fürkésző tekintet: csupa szem; finom, szubtilis lélek, mely érzésekre bont minden érzéki benyomást: csupa szív; kutató töprengő, elemző értelem, mely hajszáléles részletekbe hatol: csupa intelligencia; íme, ez Ferenczy Károly.
Jól lát, a szívével lát, és a látását értelmében szétszedi – ez az ő képzeletének mechanizmusa. Egyszer egy színes folt, máskor egy mozdulat különössége, de mindig valami különös érzéki benyomás indítja meg képzeletét, a benyomáshoz gazdag képzeletvilágának egész misztikus rejtelmessége kapcsolódik, összeolvad véle, átalakítja, titkos jelekkel gazdagítja és mélységes értelmet rejt belé. Akkor aztán szenvedélyes egyszerűségben igyekszik visszaadni a megálmodott képzeleti képet. Ahogy önéletrajzában írja, célja: "kolorisztikus naturalizmus szintetikus alapon". Hogy e nagy szavakhoz férkőzhessünk, együtt kell vele élni, álmaiban elmerülni, látásával rokon, érzéseivel testvér, képzeteivel osztálytárs, intencióival értelmes ösmerő legyünk, csak ígyen juthatunk be az ő világába. Ez pedig egy igen összetett világ. Tele van emlékképekkel, melyek egybegabalyodnak, technikai fogásokkal és érzelmi hatásokkal; most zenei érzelmek, majd színes víziók labirintusai közt tévelygünk; egyszer csendes álmok, másszor vad szevedelmek átérzésére kényszerít; hatalmas aktok, vad fényhatások, misztikus csillámok, ragyogó színfanfár, csillogó selymek és különös arckifejezések közé csábít; titkos erdei utak, rejtelmes fűzfás, cserjés partok, elhagyott, kopár hegyek, egybefogódzó ág-bogas erdőmélye a hazája; a primitív őserő, a rafinált kultúrlény, a fizikai gyönyörnek élő állatember ott él a lelkében, de mindezt meseszerű hangulatba öntve, rejtelmes vonatkozásokkal megfosztja egyszerűségüktől, a maga képére formálva át.
Kerüli a világot, hogy a maga világának élhessen. Nagybányán van a háza, de ez a ház egy darab mesevilág. Ott lehetne valahol a skót hegyek közt, vagy a Niagara zuhatagai mellett, akkor is Bergengóciában volna.



Az elmosódó, lágy, melankólikus esti fény – milyen szép meséket beszélt ez egykor neki; aztán az a tüzes, vad délutáni napfény – micsoda fénymámorba kergette őt újabban! Egy lila árnyék tűnik fel, a kontraszt sajátos erejével és nekirohan a vászonnak, hogy lekapja. Ez az övé, ezt ő látta meg, ezt tőle többé nem veheti el senki! Aztán egy hideg fénysáv, melyet reflexek teremtettek, ez aztán a mesés falat; mint a fergeteg keni vásznára, színes kézzel, ujjal, ecsetnyéllel, mintha csak modellálna, az agyaggal, vastagon, pasztózusan. Ezek az ő kék egei! Majd odaáll a tükör elé és mereven fixírozza magát, de ami jobban érdekli, az a dolgozó zubbonyának száraz szálai, amelyeket hogy kibogozhasson, talán két ecsetet is összemadzagol, mert szélesnek, prímára odacsapottnak és anyagszerűnek kell lennie. Ilyenkor telivér piktor, aki játszik a mesterségével. Ilyen komplex egyéniség ez a Ferenczy Károly, akit a nemzetgazdaságtantól éppen ez az ő komplex egyénisége vitt a piktúrához.

•••

(A cikk először a Magyar Nemzetben, majd a Nagybánya című lapban jelent meg, Ferenczy Károly 1903. novemberében, a Nemzeti Szalonban megnyílt kiállítása alkalmából. A korabeli kritikákból szemezgetve két fontos, többkötetes kiadványhoz nyúlunk leggyakrabban – tegyétek ezt Ti is! Mindkettőt Tímár Árpád szerkesztette, címük pedig: A nagybányai művészet és művésztelep a magyar sajtóban, valamint Az utak elváltak: a magyar képzőművészet új utakat kereső törekvéseinek sajtóvisszhangja.)


Stílusgyakorlatok – kritikus szemmel: előhang

Megnyílt a kiállítás, lassan megjelennek az első ismertetők, kritikák. Bár nem hisszük, hogy ezekben Ferenczy Károly művészetét támadások érhetnék – sőt, inkább az ellenkezőjére számítunk –, mégis érdekes lehet szemügyre venni, milyen is volt a művész és a kritikusok viszonya egy évszázaddal korábban. Egyúttal, ígéretünkhöz híven elkezdjük első sorozatunkat, melyben korabeli kritikákból szemezgetünk: olyanokból, melyek híven tükrözik a kor hangulatát, szellemiségét, és melyeken keresztül akár Ferenczyt is mélyebben megismerhetjük. Mindezek mellett azonban feladatot is szeretnénk adni Olvasóinknak – részletek alább!
"Ferenczy hadilábon állt a hírlapokkal, melyek annyi értetlenség, sőt nem egyszer nyílt gáncs, gúny szócsövei voltak művészetével szemben" – jegyzi meg fia, Valér. Mi sem természetesebb! A modern művészetet a konzervatív kritikusok nem egyszer túlságosan is elutasítóan fogadták. Igen érdekes helyzetet eredményezett, hogy míg a művészek fiatalabb nemzedékének tagjai már az impresszionizmus ösvényét taposták, addig a maradi, idős zsurnaliszták az előző generációk, vagy épp a nagy öregek művészetét éltették. Tréfa, rossz vicc, amatőrök, őrültek holdkórós víziói – és még sorolhatnánk a pökhendi módon odavetett jelzők sokaságát. Még szerencse, hogy akadtak olyan ambiciózus, újításra szomjazó, a nyugati művészet modern irányait ismerő publicisták is, akik teljes vállszélességgel álltak ki a nagybányaiak – köztük Ferenczy – mellett.

Ferenczy Károly: A Hídon (egyalakos, 1912, MNG).

Művészünknek azonban a leghevesebb támadások sem szeghették kedvét: elementáris alkotóerejével mesterművek sorát festette meg. Mondhattak az újságírók bármit, Ferenczy nemcsak művészi perfekcionizmusával, hanem humorával is felülemelkedett rajtuk. Olvassuk tovább Valér tudósítását Nagybányáról, ahol a következő eset történt meg egyszer:
"Egy verőfényes nyári délelőtt az otthonunk tőszomszédságában elterülő nyílvános parkban, a Liget-ben sétáltunk és összeakadtunk dr. Zólyomi Juliánnal aki akkoriban a nagybányai gimnáziumban tanárkodott; az »européer« típusát képviselte a vidéki középiskolai tanárok közt, ízig-vérig bohém természetével elemében érezte magát a festők körében és apámmal is baráti viszonyban állt; vele együtt sétál egy idegen úr, aki nyilván látogatóba jött Nagybányára és vágyik a festőkkel ismeretségbe kerültni. Bemutatkozás, séta, beszélgetés... végre még otthonunk előtt, terebélyes égerfák árnyékában, a ház előtt folyó kis patak hídján, az eszmecsere befejezése."

Ferenczy Károly: Nyilazók (1911, MNG), részlet.
"Valahogy a hírlapírók kerültek szóba és apám határozott beszédmodorában fejti ki Zólyominak és még inkább a másiknak, hogy »...a publicista csak úgy felelhet meg jól a feladatának, ha nem nyilvánít könnyelműen véleményt olyasmiben, amihez nem érthet olyan jól, mint a szakember; a műkritikus jól teszi, ha csendben ül a kávéházban a festők mellett és beszélgetésükből igyekszik tanulni...« stb. ebben a szellemben; az illető hallgat, bólogat, szinte odalapul a híd karfájához. Amint ezek elmentek s mi befordulunk a kapun, apám pajkos kedéllyel hozzám fordul és magyarázza nekem: »Szidtam az újságírókat, mert azt gondoltam, talán újságíró!«"


Ferenczy Károly: Nyilazók, 1911 (MNG), részlet.

A lényeg pedig, mindezek után: írjatok ti is kritikát! Ferenczy művészetéről, egyes műveiről, vagy akár a kiállításról. Mi ihletadóként szolgáltatjuk a korabeli véleményeket, Ti pedig adjátok hozzá sajátotokat!

Van blogod? Esetleg tervezted hogy írsz tárlatunkról? Szeretettel várjuk linkedet! Esetleg szeretnéd, hogy megjelenjen az írásod a blogfelületünkön? Küldd el nekünk bátran, és mi közzétesszük!

Ahogy művészünk is megjegyzi, egy kritikus először ismerje meg alanyát mélyen, s csak utánna kezdjen neki az írásnak. Mi is így véljük, és ajánljuk: gyertek el a holnap esti MNG Extrára, melyen színes programkínálattal várunk Benneteket!

Élet a vernisszázs után

Új hónap – új kihívások! A kiállítás megnyílt, azonban a blog nem áll meg: továbbra is érdemes lesz mindket olvasni. Amellett, hogy a tárlattal kapcsolatos összes információ első kézből lesz megtalálható bejegyzéseink között, tarsolyunk további érdekességeket rejt!

Több "sorozatot" indítunk, melyek mind Ferenczy életének legérdekesebb szegmenseit lesznek hivatottak felfedni, illetve a művészt és művészetét közelebb hozni mindazokhoz, akik figyelemmel kísérik blogunkat. A részleteket egyelőre fedje homály, azonban annyit elárulunk, hogy minden esetben az interaktivitáson, vagy inkább: a párbeszéden lesz a hangsúly.

Számítunk tehát Rátok: színesítsétek hozzászólásaitokkal bejegyzéseinket; hogy egy igazi virtuális kávéház jöjjön létre, olyan, melyben maga a par excellence intellektuel Ferenczy is jól érezné magát! Hogy még egy kicsit fokozzuk a feszültséget: amennyiben kérdésetek merül fel a kiállítással, Ferenczy művészetével, Nagybányával, vagy bármilyen hasonló témával kapcsolatosan, ne legyetek restek feltenni azt, akár hozzászólás formájában; nem akárkik fogják megválaszolni!

Apropó kérdések: tudjátok melyik kép került utoljára helyére a megnyitó előtt?




A szóban forgó kép a csodálatos Festő és modell az erdőben, mely előtt állva közülünk mindenki egyhangúlag megállapította: ezt a képet élőben kell látni, gyönyörű színeit semmiféle reprodukció nem adhatja vissza!

Az önmagával mindig kritikus Ferenczy nem épp így vélekedett, egyszer a következőket írta Réti Istvánnak: "ez az én munkám valósággal gyalázatos, és roppant restellem." Biztosan hisszük, hogy egy ilyen mesterművet látva annak alkotóján kívül senkiben nem fogalmazódik meg hasonló gondolat. Várjuk véleményeteket!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...