2012. január 18., szerda

Nagybánya, mint kaleidoszkóp

Egyik korábbi posztunkban idéztük Ferenczy Valér visszaemlékezését Nagybányáról, aki a "kaleidoszkopikus" jelzővel illette a város sokszínűségét. Milyen érdekes, hogy a másik Ferenczy-fiú, Béni is ugyanezzel a szóval jellemezte gyermekkorának ezt a meghatározó helyszínét, mely egyúttal művésszé éréséhez is termékeny táptalajt szolgáltatott. Ezen sorokon felbuzdulva mi is vettük a bátorságot, hogy némi flash-animáció segítségével életre keltsük ezt a szép metaforát! (A kaleidoszkópokat "megforgatni" a klaviatúra 1-es, 2-es és 3-as gombjaival lehet, miután "belekattintottunk" a képbe, a többi szám lenyomásával 4-től 8-ig pedig tovább variálhatjuk a képet.)


Béni vörös ruhában, 1894 (JPM)

„A kaleidoszkóp gyermekkorom kedves csodája volt, papír- vagy játékboltokban árulták, ma már szinte teljesen divatjamúlt csoda volt. Egy arasz hosszú, színes papírral bevont, erős papírlemezből készült henger, melybe, mint egy távcsőbe, a világosság felé belenézve, tarka, csillogó, geometrikus konfigurációk keletkeznek, minden kézmozdulatra vagy forgatásra újra egészen más képeket varázsolnak a néző szeme elé. Absztrakt geometrikus formák, de mindig csillagok, és soha ugyanazt a rajzot nem ismétlik, mindehhez a varázslathoz csak egy kis kézmozdulat, a csőnek egy kis fordítása kell, így a néző maga a varázsló, a művész és nézőközönsége egy személyben.”


Hegyi beszéd I., 1896–1897 (MNG)

„Emlékeim kaleidoszkópja nem ilyen engedelmes, szinte akaratom ellenére megjelenik egy kép, és újra és újra ugyanaz, hiába is próbálnám elhessegetni, míg magától el nem tűnik, és talán évekig nem idézhető fel újra. Most körülbelül egy holdnyi zöld rétet látok, körülvéve magas, elég öreg fenyveserdővel, a rét közepén hatalmas, öreg fa áll egyedül, nagy, terebélyes koronával. A faházak csoportjától, ahol most lakunk, levegős karámkerítés választja el, ennek közbüleső szakasza nyitva van.”


Október, részlet, 1903 (MNG)

„Apám lent van a városban, én olyan tízéves lehetek. Glatz Oszkár bent van a szobában, és éppen puskával a kezében kijön, és int nekem, hogy kövessem, a déli tökéletes csöndben, a süllyedő pázsiton át megközelítjük az óriási tölgyfát, Glatz szinte merőlegesen felfelé célba vesz valamit, amit nem látok, pillanatnyi feszült várakozás után számomra irtózatos detonáció szakítja meg a csendet, és a fáról, a lombok közt bukdácsolva, egy varjú esik a vadász lába elé, de még csapkod a szárnyával, és odább csetlik-botlik. Mire Glatz »Sakra krepier, damisches Luder« kiálltással ráront, és rúgja, tapossa a haldoklót, amíg elnyújtva mozdulatlan marad, majd beviszi zsákmányát.”


Napos délelőtt, 1905 (MNG)

„A házcsoport az Izvora, erdészlak a Rozsályon; vagy inkább azon a hullámos fennsíkon, melynek legmagasabb pontja a Rozsályhegy. A hegy maga azért az Izvora felé már nem hegy, mert az odavezető, elég hosszú séta alig észrevehetően emelkedik. Hatalmas legelőkön akkor nagy csordák legeltek, főleg tehenek, de bárányok is. Glatz akkor minden délután kivonult a motívumához, fel a Rozsályig sietett serényen, egy pásztort festett az esti napsütésben, amint juhait nagy karja lendítéssel tereli. A juhok a képen mind a pásztor felé fordulnak – ez már csak emlékem a képről –, mintha lelkipásztoruk volna, aki exorcizálja őket, égnek emelt karokkal. Pedig biztos, hogy ezt csak én és jóval később láttam bele a képbe, hiszen Glatz mindent pontosan a »valóság« után festett.”


Márciusi est, 1902 (MNG)


(Ferenczy Béni: „Nagybányai emlékeim. Második vázlat”, in: Uő.: Írás és kép, Budapest 1961, 19.)



2 megjegyzés:

  1. Nagyon leköt. Szórakoztat és csodálkozok is nagyon. Nem mintha most látnék ilyet először, de ezt nem lehet csak egyszer.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán örömünkre szolgál, ez volt a cél! Reméljük, hogy a továbbiakban is nyomon követi majd a blogunkat, mert számos szemet gyönyörködtető, és egyben szórakoztató érdekesség van még a tarsolyunkban!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...