2012. január 17., kedd

Megérkezés Nagybányára

Ismerjük most meg a Nagybányára való költözés történetét egy Ferenczy-családtag, nevezetesen Valér elbeszélésében! A család 1896 júniusában követte a Hollósy-iskola tagjaival – eleinte csak ideiglenesen, a nyári alkotás idejére – a ma Erdélyben található kisvárosba költöző Károlyt; azonban rövidesen egyértelművé vált, hogy egy életre szóló lakhelyet szereztek maguknak...

•••
 
Amint azt maga [Ferenczy Károly] mondja, már 27 éves volt, amikor Párizsban, julianista korszaka végén, első képét, Kallós Ede arcképét megfestette. »Az első kép!« mily fontos határpont, mérföldjelző a művészpályán! Egy másik fontos megmozdulás, amikor családostul megtette a nagy utat Szentendréről Münchenig. Egy harmadik, ugyancsak nagy jelentőségű fordulat, amikor Münchennek búcsút mondva, hazautaztunk Magyarországba, Nagybányára... Tavasz, májusi verőfényben a csomagolás, készülődés; apám előreutazik, aztán jövünk mi, anyám, két kis testvérem, akik akkor bajor tájszólásban beszélgetnek, gügyögnek egymással.

 Fialka Olga gyermekeivel, Valérral, Noémival és Bénivel, 1894 körül

Megérkezés a májusi verőfényben tündöklő, páratlanul dús növényzetű, sose látott mértékben paradicsomi jellegű nagybányai tájba, a kis kertes lakba, melyet apám már kiszemelt volt számunkra. […] Gyökeresen, merőben új környezet. Jelentéktelen, nyárspolgárias vidéki város; tündöklő májusi vidék, enyhe vulkanikus hajlású hegyek, lankás rétek; elszórva a kültelkeken, ahol mi is laktunk és ahol a Nagybányát akkor mintegy varázsütésre hirtelen ellepő, megszálló békés hódítók, a festők legnagyobb részben laktak, a bányászházikók, kicsi, […] színes, kékre, sárgás okkerre meszelt viskók, valamennyi kertek közt, dús diófákkal, szilvásokkal s kicsiny, gondosan ápolt virágkertecskékkel körítve […], a heti vásár, ahol összesereglett a falusi nép; jellemző viseletek, otthonszőtt lenvászonból, testhez szennyesedve, ezer ráncban a test formáihoz idomulva; színes szőttesek, melyeket anyám nyomban szenvedéllyel kezdett gyűjtögetni; sohase látott, nyüzsgő, mozivászonra illő kép.
 
 Ferenczy Károly: Műteremházam Nagybányán, 1897 (Fotó: Kieselbach Galéria)

Kaleidoszkopikus, sokrétű emberi jelenségek: a müncheni jellegzetes, kedélyes bohém-nemzetköziségben összeforrt festők, a vidéki urak, hivatalnokok, bányászok, a román földmíves- és pásztornép – mintegy kellékei, kiegészítői ennek a dús, változatos vidéknek, a hegyek, gyümölcsök és erdők káprázatos májusi zöldjének, amely összes gazdag árnyalataiban ott csillogott szemünk előtt, bűvölt, mint egy álomkép.

Ferenczy Károly: Október, 1903, részlet (MNG)

Néhány magyar festő, aki nyélbe ütötte ezt a kirándulást, ezt a szecessziót, mely akkor még korántsem volt letelepülésnek tervezve, és a századvégi müncheni Hollósy-iskolának a világ minden tájáról való növendékserege – a századvégi müncheni piktorvilágnak egy kis törmeléke, osztaga, mintegy sematikus keresztmetszete – ötletszerűen, mintegy a sors tréfája által odavetve erre a szokatlan, azelőtt még hírből sem ismert helyre.  

Ferenczy Károly: Tavaszi táj a Virágheggyel, 1898 (MNG)

Apám se járt volt errefelé, éppoly kevéssé fordulhatott meg gondolatában egy ilyen helyválasztás, mint teszem azt akármelyik német, osztrák, orosz, vagy akár tengerentúli eredetű festőnek, aki esetleg merő különcködésből, az ötlet szokatlan voltától vonzva társulhatott be a kirándulásba; nem is tervezte ezt akkor állandónak ő se, csak a továbbiakban alakult úgy, szinte magától, hogy ott maradtunk, ott rekedtünk.
(Ferenczy Valér: Ferenczy Károly, Budapest 1934, 39-41.) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...