2012. február 20., hétfő

WANTED – Ferenczy Károly lappangó művei

Annak ellenére, hogy a kiállítás már harmadik hónapja látogatható, nem szabad megfeledkeznünk Ferenczy Károly azon műveiről, melyek nem lehetnek jelen a tárlaton – ugyanis hollétük ismeretlen!

Még a kiállítás megnyitása előtt közzétettünk egy listát a reprodukcióról, szakirodalomból ismert, jól dokumentált, ámde lappangó művekről – melyek közül több is előkerült mára! A hiányzó képek között azonban nem egy igen fontos mű is lehet. A képeket most itt, a blogon is közzétesszük! 

Kérjük, ha az alábbi képek bármelyikéről tudomása van, értesítse a kiállítás kurátorait, Boros Juditot (boros.judit@mng.hu +36 20 4397 417) és Plesznivy Editet (plesznivy.edit@mng.hu +36 20 4397 380)! 

I. MEGKERÜLT KÉPEK




20. Séta / Béni és Noémi az Izvorán / Reggeli tájkép, 1907


olaj, vászon; 70x92 cm; jelzés nélkül
magántulajdon
Proveniencia: 1908-1913(-ig biztos) Majovszky Pál tulajdona (vétel az 1908-as Nemzeti Szalonon); 1922-1940 dr. Greiner Hugó; 1963-jelenleg Greiner Miklós/Nick
Kiállítva: 1908 Nemzeti Szalon MIÉNK, kat. 17. (Reggeli tájkép); 1910 Berlin Ungarische Malerei, kat. 32; 1913 Ernst, kat. 75; 1922 Műcsarnok, kat. 90; 1928 Róma, kat.31, (Passeggiata d'autonno); 1940 Almásy-Teleki, kat. 132.
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 132 (Béni és Noémi az Izvorán); Genthon 1963, kat. 241. R. 112. kép; Genthon 1979, kat. 251. R. 112. kép; Vasárnapi Újság, 1913, 60. évf. 9. sz. R. 171; Petrovics 1943, R. 99; Genthon 1963, 129; Genthon 1979, 42; Fotóarch. 6956.


18.b Gyermekek pónikon / Gyermekek ponnykon, 1905







olaj, vászon; 61,5x80 cm; j. jobbra lent: Ferenczy Károly 


Proveniencia: 1910-1979 Montreal, Seguier, John J.; jelenleg Seguier-család


1. Az irgalmas szamaritánus, 1889


olaj, vászon; 33x37 cm; 
jelzés nélkül
Proveniencia: egykor Bp., Hatvany Ferenc tulajdona 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 5; Genthon 1979, kat. 5. R. 3. kép; 
Genthon 1963, 10; Genthon 1979, 11; Szabadi 1996, 129; Nagybánya 1996, 218 (Sinkó Katalin); Majoros 2003, 7.  

19. Önarckép, 1906



olaj, papírlemez; 37x28 cm; jelzés nélkül
magántulajdon védett, azonositó: 15253
Proveniencia: 1922 Schuler Gusztáv ; 1933-ig Miklós Andor; özv. Miklós Andorné; 1963 lappang; 1970 BÁV 22., 62. tétel; 1979 Várkonyi Zoltán tul.; lappang
Kiállítva: 1916 Ernst, kat. 69; 1919 Műcsarnok, kat. 15; 1922 Műcsarnok, kat. 195. R. címlapon; 1940 Almásy-Teleki, kat. 58; 1941 Kolozsvár, kat. 318.
Irodalom: Genthon 1963, kat. 125. R. 55. kép; Genthon 1979, kat. 132. R. 58. kép; Petrovics 1943, R. 41; Petrovics 1930, R. 10; Genthon 1957, 345; Genthon 1963, 62; Genthon 1979, 27; Murádin 1981, 50; Artmagazin 2011. 2. 9.évf., 52. R. (színes).

46. Virágok parasztkorsóban, 1911


olaj, vászon; 81,3x81,3 cm; j. j. f. „Ferenczy Károly 1911.”
lappang
Proveniencia: egykor a Fővárosi Képtárban háborús veszteség
Kiállítva: 1910 Művészház, kat. 122; 1940 Almásy-Teleki, kat. 157; 1944 Székesfővárosi Képtár, kat. 79.
Irodalom: Genthon 1963, kat. 286. R. 139. kép; Genthon 1979, kat. 297. R. 128. kép; Genthon 1963, 158.


II. LAPPANGÓ FESTMÉNYEK 

2. A tékozló fiú hazatérése (korai, vázlat), 1892


olaj, vászon; 44,5x42,5 cm; j. jobbra fent: FK
lappang
Proveniencia: 1920 Ernst XII., 118. tétel R.; 1922 -1940-ig biztosan Drucker Géza; 1963-ban már lappang
Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 181; 1940 Almásy-Teleki, kat. 112.
Irodalom: Genthon 1963, kat. 18. R. 11. kép; Genthon 1979, kat. 20. R. 7. kép;
Petrovics 1943, XII-XIII; Genthon 1963, 12; Genthon 1979, 12; Magyar művészet 1981, 286. (Bernáth Mária); Réti 1994, 78; Szabadi 1996, 127, 129; Nagybánya 1996, 224 (Sinkó Katalin); Végvári 1997/1998, 742; Majoros 2003, 7.


3. Szarvaskert / Szarvasetetés / Az állatkertben, 1893


(A festményről nem maradt fenn fotó, ezért a képhez készült grafikai tanulmány reprodukcióját közöljük!)
olaj, vászon; nagyméretű; nincs adat
lappang
Proveniencia: Ferencz József vásárolta 1893-1894-es kiállításon, majd IV. Károly a zágrábi Tiszti Kaszinónak ajándákozta (minden bizonnyal 1917-ben vagy 1918-ban -Genthon) (1934-ben még ott volt); azóta lappang
Kiállítva: 1893-1894 Műcsarnok, kat. 328. (A szarvas kertben); 1894-1895 Műcsarnok, kat. 147. (Szarvas-kert)
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 288; Genthon 1963, kat. 40; Genthon 1979, kat. 42; Szmrecsányi 1911 (Az állatkertben); Petrovics 1930B, 183; Ferenczy 1934A, 32; Petrovics 1943, XVII; Genthon 1963, 27; Genthon 1979, 15.


4. A neuwittelsbachi kertben / Kerti jelenet / Lugasban / Reggeli lugasban, 1893


olaj, vászon; 48x51 cm; j. balra lent: FERENCZY K
lappang, Sacco 26020
Proveniencia: 1903 A Képzőművészeti Társulat; 1912-1922 Jánoshalmi Nemes Marcell; Letét a Szépművészeti Múzeumban; 1934 Ernst XLIX., 21. tétel R. II. tábla (Lugasban); 1934 dr. Moskovits Miklós; 1945-től lappang
Kiállítva: 1894-1895 Műcsarnok, kat. 86; 1896 Műcsarnok Ezredéves, kat. 705; 1903 Nemzeti Szalon, kat. 30; 1910 Berlin, kat. 1519; 1919 Műcsarnok, kat. 14; 1922 Műcsarnok, kat. 218. R.; 1940 Almásy -Teleki, kat. 69. R.
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 158. R. XIX. kép; Genthon 1963, kat. 31. R. 25. kép; Genthon 1979, kat. 33. R. 26. kép;
Meller 1905, 284. R.; Malonyay 1906, 40. R. (Kerti jelenet); Lázár 1912, 43-44. R. 40. után (A Nemes-gyűjteményben); Petrovics 1943, XV. XVII. XVIII. R. 8 (Kerti jelenet ); Csók 1945, 75; Genthon 1963, 27; Genthon 1979, 15; Majoros 2003, 10.; Sármány-Parsons 2008, 23.


5. Csavargó ébredése / A Tavasz az Englischer Gartenban töredéke, 1894


olaj, vászon; 85x54 cm; j. jobbra lent: Ferenczy Károly
lappang
Proveniencia: Bp, 1922 Gomperz Miksa tul.; 1940-ben már biztosan Petrovics Elek tul.; 1963-ban már lappang
Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 208; 1940 Almásy-Teleki, kat. 26. Irodalom: Genthon 1963, kat. 35; Genthon 1979, kat. 37; Elek 1922; Réti 1924; Petrovics 1943, XIII, XVII, R. 15; Genthon 1963, 28; Genthon 1979, 16; Réti 1994, 78; Molnos 2007, 116.


6. Valér / Ferenczy Valér gyermekkori arcképe / Fiú arckép balustrade-dal, 1894


olaj, vászon; 65x35 cm; j. fent végig: 1894 F.K.
lappang
Proveniencia: 1922 Dr. Kende Béla; 1940 dr. Székács Pál; 1963-1979 Montreal (Kanada), John Seguier; jelenleg lappang
Kiállítva: 1916 Ernst, kat. 68. R.; 1922 Műcsarnok, kat. 220, (Fiú arckép balustrade-dal); 1940 Almásy-Teleki, kat. 106.( Ferenczy Valér gyermekkori arcképe)
Irodalom: Genthon 1963, kat. 56. R. 26. kép, Genthon 1979, kat. 59. R. 25. kép;
Ferenczy 1934A, 99; Petrovics 1943, R. 4, (Ferenczy Valér gyermekkori arcképe); Genthon 1963, 31; Genthon 1979, 17.


7. Az erdő parancsol (Illusztráció Kiss József költeményeihez), 1896


olaj, vászon; ?x? cm; j. jobbra lent: FK
lappang
Proveniencia: 1963-ban már lappang
Kiállítva: 1897 november, Révai Mór János Váci utcai könyvkereskedésében tartott kiállítás a Kis József illusztrációkból, kat.sz.n;
Irodalom: Genthon 1963, kat. 69; Genthon 1979, kat. 72; Kiss József költeményei, Bp. é.n., 114. l. után R; Révai Mór János: Írók – Könyvek – Kiadók, Révai Kiadó, 1920, II. kötet, 334; Ferenczy 1934A, 136.


8. Epitaphium (Illusztráció Kiss József költeményeihez), 1896


olaj, vászon; 16x24 cm; j. jobbra fent: FERENCZY K/B.P.
lappang
Proveniencia: 1939 Postatakarékpénztár XCII., 107. tétel R. X. tábla; 1963-ban már lappang
Kiállítva: 1897 Révai kat. sz. n.;
Irodalom: Genthon 1963, kat. 72; Genthon 1979, kat. 75. R. 38. kép;
Kiss József költeményei, Bp. é.n., 191. l. R.; Révai Mór János: Írók – Könyvek – Kiadók, Révai Kiadó, 1920, II. kötet, 334; Genthon 1963, 50; Genthon 1979, 22.


9. Archeológia (Vázlat), 1896


tempera, vászon; 80x42 cm, F.V. szerint olaj; j. balra lent: FERENCZY KÁROLY
magántulajdon
Proveniencia: 1934 Schmidek Tibor; Ernst Vilmos; 1963 BÁV 8, 34. tétel R. 9. tábla; 1963-ban már lappang; 1981 BÁV 55., 37. tétel, R. 38; jelenleg magántulajdonban
Kiállítva: 1936 Nemzeti Szalon, kat. 26; 1940 Almásy-Teleki, kat. 154.
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 109. R. VI. kép; Genthon 1963, kat. 58. R. 28. kép; Genthon 1979, kat. 61. R. 29. kép; Ferenczy 1934A, 146; Genthon 1963, 32; Genthon 1979, 18.



10. Lovak a vízben (Lóitatás) I. / Lovak, 1896  


olaj,vászon; 57x 35 cm; j. jobbra lent: Ferenczy K. 
lappang 
Proveniencia: 1906 Diener Dénes József; 1922 dr. Hoselitz Gyula; 1940 Shober Károlyné; 1963-ban már lappang 
Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 189; (Tanulmány a lovak a vízben c. képhez) 1940 Almásy-Teleki, kat. 111. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 62. R. 43. kép; Genthon 1979, kat. 65. R. 31. kép; Malonyay 1906, 51. R. (Lovak); Genthon 1963, 50; Genthon 1979, 21.


11. Morvay Jenő, 1899


olaj, vászon; ?x? cm; jelzés nélkül 
lappang 
Proveniencia: eredetileg Morvay Jenő tulajdona; 1963-ban már lappang 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 107; Genthon 1979, kat. 114; Ferenczy 1934A, 18; Petrovics 1943, R. 36; Genthon 1963, 57; Genthon 1979, 25. 


12. Kettős arckép (Valér és Béni), 1901 


olaj, vászon; 117,5x117,5 cm; jelzés nélkül 
lappang 
Proveniencia: A művész gyermekeinek tulajdona (1932); 1934 családi tulajdon; Káldi Jenő; 1963-ban már lappang 
Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 77; 1932 Műcsarnok Válogatott művek, kat. 95. R.; 1940 Almásy-Teleki, kat. 52; 1941 Műcsarnok, kat. 44. 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 36; Genthon 1963, kat. 135. R. 62. kép; Genthon 1979, kat. 143. R. 62. kép; MM 1932/3-4, R. 76; Petrovics 1943, R. 46. kép; Genthon 1963, 64; Genthon 1979, 29.


13. A merengőhöz / A merengő, 1902 


olaj, vászon; ?x? cm; j. balra lent: Ferenczy 
lappang 
Proveniencia: 1963-ban már lappang 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 140; Genthon 1979, kat. 148; 
Petrovics 1943, R. 60; Vörösmarty válogatott költeményei (összeállította Lándor Tivadar), é.n., Franklin Társulat, 46. után, R. színes; Genthon 1963, 86; Genthon 1979, 30; Fotóarch.: 6175.


14. Komjáthy Gyula, 1902 


olaj, vászon; 123x83 cm; j. jobbra fent: Julius de Komjáth dr (judex aetatis suae) XXXIII.
lappang 
Proveniencia: 1922-1934 biztosan Komjáthy Celesta tul.; később lappang 
Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 24; 1940 Almásy-Teleki, kat. 149. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 146; Genthon 1979, kat. 154. R. 65. kép; 
Malonyay 1906, R. 48; Réti 1924; Ferenczy 1934A, 134-137; Petrovics 1943, R. 50; Genthon 1957, 343; Genthon 1963, 87; Genthon 1979, 31; Réti 1994, 81. 


15. Öreg és fiatal cigány / Cigányok, 1904



olaj, vászon; 108x124 cm; j. jobbra fent: Ferenczy K 
lappang 
Proveniencia: 1922 Bettelheim Mór; 1934 Postatakarékpénztár LXX., 768. tétel R. V. tábla; 1936 Postatakarékpénztár LXXX., 139. tétel R. VII. tábla; 1963-ban már lappang 
Kiállítva: 1904-1905 Műcsarnok, kat. 106; 1922 Műcsarnok, kat. 54; 1927 Műcsarnok, kat. 392. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 167. R. 83. kép; Genthon 1979, kat. 176. R. 86. kép; Művészet 1911. X.évf., R. 169. (Tanulmány); Genthon 1963, 92; Genthon 1979, 34. 


16. Festő és nézője / Festő és nézője szabadban / Festő, 1904/1905


olaj, vászon; ?x? cm; nem nagy kép (FV); nincs adat 
lappang, Sacco-szám: 142. 
Proveniencia: Andrássy Gyula; 1934-1979 lappang; 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 308 (Festő és nézője szabadban); Genthon 1963, kat. 166; Genthon 1979, kat. 175; Malonyay 1906, R. 63 (Festő); Genthon 1963, 92; Genthon 1979, 34. 


17. Hazatérés / Lovasok a Kráncsfalusi Izvorán / Hazatérő lovasok , 1905 


olaj, vászon; 69x67 cm; jelzés nélkül 
lappang, Sacco-szám: 4022, R. 
Proveniencia: 1910-1934 Majovszky Pál; 1936 Ernst LIV., 92. tétel (Dr. Majovszky Pál hagyatékából) R. XVI. Tábla (Hazatérő lovasok ); Bíró János; Hámor Henrietta bárónő tulajdona (tőle vitték el); 1963-ban már lappang 
Kiállítva: 1905-1906 Műcsarnok, kat. 57; 1910 Berlin, kat. 1473; 1910 Berlin Ungarische Malerei, kat. 33; 1913 Ernst, kat. 40; 1914 Velence, kat. 75; 1921 Ernst, kat. 128. R.; 1922 Műcsarnok, kat. 49; 1929 Nürnberg, kat.7; 1936 Nemzeti Szalon, kat. 20. 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 152 (Lovasok a Kráncsfalusi Izvorán ); Genthon 1963, kat. 186; Genthon 1979, kat. 195. R. 87. kép; Réti 1924; Magyar Művészet 1936 2. sz., R.; Petrovics 1943, R. 97; Bernáth Aurél: Ferenczy Károly, A Múzsa kora, 1962, R. 30; Genthon 1963, 97; Genthon 1979, 36; Murádin 1981, 43; Réti 1994, 80. 


18.a Gyermekek pónikon / Gyermekek ponnykon, 1905  


olaj, vászon; 61x78 cm; j. jobbra lent: Ferenczy Károly 
lappang 
Proveniencia: 1910-1945 Petrovics Elek; jelenleg lappang 
Kiállítva: 1905-1906 Műcsarnok, kat. 61; 1908 London (Hungarian exhibits of painting, sculpture and weaving, decorative and applied art, Earl's court, London, may), kat. 204; 1910 Berlin Ungarische Malerei, kat. 17; 1913 Ernst, kat. 77; 1914 Velence, kat. 70; 1922 Műcsarnok, kat. 21; 1929 Nürnberg, kat. 10; 1940 Almásy-Teleki, kat. 65. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 183. R. 89. kép; Genthon 1979, kat. 192. R. 89. kép; Réti 1924; Petrovics 1943, XXVI. R. 79; Genthon 1963, 97; Németh 1972, 22; Genthon 1979, 36; Murádin 1981, 43; Magyar művészet 1981, 289. (Bernáth Mária); Szabadi 1996, 131; Molnos 2007, 116, 118. R. 118.


21. Csendélet kacsával / Egy leölt kacsa / Kacsa és almák / Kacsa és gyümölcs csendélet, 1909 


olaj, vászon; 71x103 cm; j. jobbra fent: Ferenczy K 
lappang 
Proveniencia: Fränkel Ernő; 1929-1935 Schmidek Tibor; 1940 magántulajdon (nem Schmidek); 1963-ban már lappang 
Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 89; 1935 Nemzeti Szalon, kat. 17; 1940 Almásy-Teleki, kat. 131. (Kacsa és gyümölcs csendélet)
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat 121, (Egy leölt kacsa ); Genthon 1963, kat. 248; Genthon 1979, kat. 259. R. 109. kép; Vasárnapi Újság, 1913, 60. évf. 9. sz., R. 171; Iván 1929, 222, R. 218; Petrovics 1943, R. 105, (Kacsa és almák); Genthon 1963, 130; Genthon 1979, 42.


22. A tékozló fiú II. (kétalakos), 1909 


olaj, vászon; 110x145 cm; jelzés nélkül 
lappang, Sacco: 16995 
Proveniencia: 1922-1940-ig biztosan báró Hatvany Ferenc tulajdona; 1945 után lappang 
Kiállítva: 1910 Nemzeti Szalon MIÉNK, kat. 97; 1922 Műcsarnok, kat. 65; 1928 Stockholm, kat. 156; 1940 Almásy-Teleki, kat. 113. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 221; Genthon 1979, kat. 231; Réti 1924; Ferenczy 1934A, 172; Petrovics 1943, XXXVII. R. 93; Genthon 1963, 124-125; Genthon 1979, 40; Réti 1994, 83; Végvári 1997/1998, 753.; Beke–Gábor–Prakfalvi–Sisa–Szabó 2002, 193; Fotóarchívum 6222.


23. A vörös fal III., 1910  


olaj, vászon; kb. 78x111 cm, később: 76x100 cm (Genthon 1963; Genthon 1979; Ferenczy 1934A) 80x112 cm (1940); jelzés nélkül 
lappang, Sacco: 26404 R. 
Proveniencia: 1921 Ernst XVII., 132. tétel; 1929-1934-ig biztosan Schmidek Tibor; 1940 Neményi Bertalan; 1945 óta lappang 
Kiállítva: 1910–1911 Műcsarnok, kat. 120. R.; 1912 Nagybánya, kat. 32; 1913 Ernst, kat. 54; 1935 Nemzeti Szalon, kat. 18; 1940 Almásy-Teleki, kat. 126. 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 116; Genthon 1963, kat. 257. R. 116. kép (A kép felül megcsonkítva); Genthon 1979, kat. 269. R. 116. kép; ill. Genthon 1963, kat. 258; Genthon 1979, kat. 270.; Vasárnapi Újság, 1910 nov. 20. 57/47, R. 974; Réti 1924; Iván 1929, 222, R. 220; Genthon 1963, 131-32; Genthon 1979, 43; Réti 1994, 83. 


24. Noémi és Valér (a Hármas arckép változata) / Testvérek, 1911 


olaj, vászon; 88 x 147 cm (Ferenczy 1934A) olaj, vászon 90x107 cm (Genthon 1979); jelzés nélkül 
lappang, Sacco: 26407 R. 
Proveniencia: 1934 Ferenczy Béni tulajdona; 1940-1945 Neményi Bertalan; háborús veszteség 
Kiállítva: 1918 Ernst, kat. 128; 1922 Műcsarnok, kat. 96. (Testvérek); 1940 Almásy-Teleki, kat. 120. (Két testvér (Noémi és Valér) 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 43; Genthon 1963, kat. 293. R. 145. kép (részlet); Genthon 1979, kat. 304. R. 126. kép; Réti 1924; Genthon 1963, 159; Genthon 1979, 46; Boros 2002, 256; MNG Adattár 20.162/79 - szétvágott kép.  

25. Anya gyermekével IV., 1912 


olaj, vászon; ?x? cm; nincs adat 
lappang 
Proveniencia: 1922 dr. Kende Béla; 1963-ban már lappang 
Kiállítva: 1913 Ernst, kat. 46. R. I/26. tábla; 1913 München, kat. 885 (nagy aranyérem); 1922 Műcsarnok, kat. 105. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 318. R. 127. kép; Genthon 1979, kat. 331. R. 143. kép; 
Réti 1924; Petrovics 1943, XXXVI. R. 111; Genthon 1963, 162; Genthon 1979, 47; Majoros 2003, 11.

26. Női akt gyöngysorral / Női akt fekete háttérrel / Fehér gyöngysoros női akt / Fehér gyöngyös akt / Fehér gyöngysoros női akt (Fekete háttérrel), 1915  


olaj,vászon; 125x110 cm (Post.tak. Au.); nincs adat 
lappang 
Proveniencia: 1922 magántulajdon; 1926 április Postatakarékpénztár, 124/a tétel R. I. tábla (Fehér gyöngyös akt); 1963-ban már lappang 
Kiállítva: 1916 Műcsarnok, kat. 21. R.; 1918 Ernst, kat. 99; 1922 Műcsarnok, kat. 109. R.; 1922 Stockholm, kat. 42. R. (Fehér gyöngysoros női akt (Fekete háttérrel)) 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 349; Genthon 1979, kat. 366; 
Művészet 1916, R. 17; Réti 1924; Petrovics 1943, XXXVII, (Fehér gyöngysoros női akt); Genthon 1963, 171; Genthon 1979, 49; Réti 1994, 83.

III. LAPPANGÓ GRAFIKÁK

27. Tanulmány a "Madárdal" című festményhez / Vázlat egy "Madárdal"-hoz, 1893 




ceruza, papír; ?x? mm; jelzés nélkül 
lappang 
Proveniencia: 1922 mgt. 
Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 115 (Vázlat egy "Madárdal"-hoz); 1925 Ernst, kat. 181; 
Irodalom: Malonyay 1906, R. 41.


28. Erdőben (Illusztráció Kiss József költeményeihez), 1896 


nincs adat; ?x? mm; j. jobbra fent: FERENCZY KÁROLY NB 
lappang 
Kiállítva: 1897 Révai; 1903 Nemzeti Szalon, kat. 14; 
Irodalom: Kiss József költeményei 1896, R. 135; Révai Mór János: Írók - Könyvek - Kiadók. Révai Kiadó, 1920. II. kötet, 334; Gábor Zsuzsa: Illusztrációk Kiss József Költeményeinek 1897-es díszkiadásához. In.: Nagybánya 1996 147. R. 147; Gellér 1997, 42. 


29. Arany szobránál (Illusztráció Kiss József költeményeihez), 1896 


nincs adat; ?x? mm; j. jobbra fent: FK 
lappang 
Proveniencia: 1922 Ernst Lajos tulajdona; 
Kiállítva: 1897 Révai; 1922 Műcsarnok, kat.166; 
Irodalom: Kiss József költeményei 1896, R. 177; Révai Mór János: Írók - Könyvek - Kiadók. Révai Kiadó, 1920. II. kötet, 334; Gábor Zsuzsa: Illusztrációk Kiss József Költeményeinek 1897-es díszkiadásához. In.: Nagybánya 1996 147. R. 146; Gellér 1997, 42. 


30. Nagybányai festők II. kiállításának meghívója / plakátja, 1898 


nincs adat; ?x? mm; nincs adat 
lappang 
Irodalom: A Nagybányi művészet és művésztelep a magyar sajtóban 1896-1909. Szerk.: Tímár Árpád, Mission Art Galéria, Miskolc R. 145. 8.sz.


31. Mednyánszky László karikatúrája, 1900  


toll, ceruza; ?x? mm; nincs adat 
lappang 
Proveniencia: MNG Fotóarchívum, ltsz.: 2569 
Irodalom: Ferenczy 1935, 171; Petrovics 1943, R. XXXI; Genthon 1963, 62. R. 41. kép; Genthon 1979, 28; Pataky Dénes: A Magyar Rajzművészet. Képzőművészeti Alap Kiadó 1960. 34. 


32. Leány kakassal / A kedvenc, 1902 


szén, papír; ?x? mm 
Proveniencia: nincs adat - lappang 
Irodalom: Művészet 1902. I. évf. 2.sz. R. 129. (A kedvenc); Uj Idők 1902. május 11. VIII. évf. 20. sz. R. 425. (A kedvenc); Malonyay 1906, R. 50. (Szénrajz); Petrovics 1943, R. 126. kép; Genthon 1963, 87; Genthon 1979, 31.

IV. LAPPANGÓ TANULMÁNYOK / VÁZLATOK

33. Orfeusz (Vázlat II.), 1894  


o. karton, 43,5x35 cm; j.n. 
Proveniencia: 1922 Bp, Kohner Adolf; 1934 Ernst XLVIII., 129 tétel R. XLII. Tábla; 1934 után lappang 
Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 192. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 37; Genthon 1979, kat. 39; Petrovics 1929, 304; Genthon 1963, 28; Genthon 1979, 16. 


34. Anya gyermekével, 1895 


olaj, vászon; 66x86 cm; jn. 
Proveniencia: 1934-ig Kohner Adolf; 1934 Ernst XLVIII., 125. tétel; dr.Párkány Frigyes ; 1963-1979 lappang 
Kiállítva:1940 Almásy-Teleki, kat. 21. (Fatörzsön ülő nő gyerekkel) 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 47; Genthon 1979, kat. 50. R. 20. kép; Petrovics 1929, 304; Genthon 1963, 29; Genthon 1979, 16. 


35. Fürdés előtt, 1904 

olaj, vászon; ?x? cm; j.j. l. „Ferenczy K”
Proveniencia: 1910–1934 Dr. Báró Kohner Adolf; 1934 Ernst XLVIII, 132. t. R. XLVI. tábla; 1963– 1979 lappang

Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 61.
Irodalom: Genthon 1963, kat. 162; Genthon 1979, kat. 171; Réti 1924; Farkas 1941, R. (hátul).
 



36. Malonyai Dezső (vázlat), 1904 


olaj, vászon; 90x80 cm 
Proveniencia: 1904. jan. 4. levél Rétinek: festi Malonyayt; 1929 Postatakarékpénztár XLVIII., 519/a tétel, R. XI. tábla ; 1929 Postatakarékpénztár XLIX., 167. tétel.; 1930 Postatakarékpénztár, LVI. , 110. tétel; 1931 Postatakarékpénztár, LIX. 814. tétel; 1932 Postatakarékpénztár, LXI. 176. tétel; 1932 Postatakarékpénztár LXII., 206 tétel; 1940-1945 dr. Szeben Dezső; háborús veszteség 
Kiállítva: 1940 Almásy-Teleki, kat. 119. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 178; Genthon 1979, kat. 187; Genthon 1957, 343. 


37. Patak I. / Plisza patak kalappal és lepedővel, 1907 


olaj, vászon; 80x100 cm; j. n. 
Proveniencia: 1922-1934-ig biztosan Miklós Gyula; 1940 Miklós Gyuláné ; jelenleg lappang 
Kiállítva: 1908 Nemzeti Szalon MIÉNK, kat. 19; 1922 Műcsarnok, kat. 53; 1940 Almásy-Teleki, kat. 169. 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 163, (Plisza patak kalappal és lepedővel); Genthon 1963, kat. 209; Genthon 1979, kat. 219; 
Petrovics 1943, R. 85; Genthon 1963, 122; Genthon 1979, 39. 


38. A nagybányai Klastromrét, 1908 


olaj, vászon; 90x104 cm 
Proveniencia: 1922 Holitscher Béla ; 1934 Bp, özv. Holitscher Béláné; 1963-1979 lappang; 
Kiállítva: 1909 Nemzeti Szalon MIÉNK, kat. 15; 1909 Könyves Kálmán Szalon Szeptember, kat. 54; 1922 Műcsarnok, kat. 70; 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 144; Genthon 1963, kat. 220; Genthon 1979, kat. 230;  A Ház III. 1909, R. 63; Genthon 1963, 124; Genthon 1979, 40. 


39. Tájkép  


n.a. 
Kiállítva: 1915 San Francisco, kat. 149. R. ("Landscape"). 


40. Kacsacsendélet (vadkacsás), 1910 


olaj, vászon;  67x107 cm 
Proveniencia: 1922 Borbás Andor; 1963-1979 lappang 
Kiállítva: 1915-16 Műcsarnok, kat. 32. R.; 1922 Műcsarnok, kat. 85 R. 17. kép. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 263; Genthon 1979, kat. 275, Genthon 1963, 132; Genthon 1979, 43; Réti 1994, 82. 

41. Bazsarózsa csendélet, 1910 


olaj, vászon; 72x100 cm 
Proveniencia: 1928. Postatakarékpénztár XLII., 152/a tétel R. X.tábla,(Bazsarózsa csendélet); 
1929-1940 Schmidek Tibor; 1940 Almásy-Teleki IV., 89. tétel, (Dália csendélet); 1963-1979 lappang 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 123; Genthon 1963, kat. 266; Genthon 1979, kat. 278; 
Iván 1929, 222; Genthon 1963, 132; Genthon 1979, 43. 

42. Borús ősz a Pliszánál, 1910  


olaj, vászon; 85x97,5 cm; j.n. 
Proveniencia: 1922 Dr. br. Kohner Adolf; 1934 Ernst XLVIII., 122. tétel; 1934-1940 Dr Neuwirth Alfréd; 1943-tól biztosan 1963-1969 Zürich, Mestitz Lajos , London, Frederick Strasser ; jelenleg lappang 
Kiállítva: 1922 Műcsarnok, kat. 100.;1940 Almásy-Teleki, kat. 88. 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 131. R. XXIV. Kép (Őszi táj (Plisza) ülő szürke ruhás alakkal); Genthon 1963, kat. 269. R. 122. kép; Genthon 1979, kat. 314. R. 120. kép; Petrovics 1943, R. 102; Szépművészet, 1944 jan., R. 3; Genthon 1963, 132; Genthon 1979, 43. 


43. Porcelán papagájok III., 1910 


olaj, vászon; 67x53 cm; j. j. f. Ferenczy Károly” 
Proveniencia: Ferenczytől dr. Lázár Béla vette meg (1912-1913-ban övé); 1922 Basch Gyula tulajdona; 1934 özv. Vadász Lajosné; egykor Szántó Irén, 1963-1979 lappang; 1976 BÁV 39., 80. tétel R. 18. tábla; 1988 BÁV 76., 39. tétel R.; jelenleg lappang 
Kiállítva: 1913 Ernst, kat. 44; 1914 Velence, kat. 83; 1922 Műcsarnok, kat. 92. 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 162; Genthon 1963, kat. 272; Genthon 1979, kat. 283; 
Lázár 1912, 46; Réti 1924; Genthon 1963, 132; Genthon 1979, 43-44. 


44. Porcelán bankák, 1910 


olaj, vászon; 41x32 cm; j.n. 
Proveniencia: 1942 Almásy-Teleki X., 144. tétel R. X. tábla, ( Búbos bankák); 1963-1979 lappang 
Kiállítva: 1910 Művészház, kat. 118; 1911 Műcsarnok, kat. 25. (Porcellán madarak) 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 273; Genthon 1979, kat. 284.; Réti 1924; Genthon 1963, 132; Genthon 1979, 44.


45. Ferenczy Ferenc arcképe, 1910 


olaj, vászon; 48,5x36,5 cm; j.n. 
Proveniencia: egykor Voinovich Géza tulajdona ; 1963-1979 lappang 
Kiállítva: 1935 Ernst, kat. 92; 1940 Almásy-Teleki, kat. 84. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 274. R. 123. kép; Genthon 1979, kat. 285. R. 122. kép; Genthon 1957, 345; Genthon 1963, 132; Genthon 1979, 44. 


47. Izvorai ökörcsorda, 1911  


olaj, vászon; 66,5x91 cm; j.b. f. „Ferenczy K” 
Proveniencia:1934 Sparber Bernát ; 1963 Busi Emil ; 1979-ben már lappang 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 88; Genthon 1963, kat. 289; Genthon 1979, kat. 300; Genthon 1963, 158; Genthon 1979, 45.


48. Két ananász, 1911 



olaj, vászon; 44x63 cm; j.b. f. „Ferenczy Károly 1911” 
Proveniencia: 1922-1940 Morvay Jenő ; 1963 lappang; 1979 Eger, Fábián Zoltánné ; jelenleg lappang 
Kiállítva: 1913 Ernst, kat. 30; 1922 Műcsarnok, kat. 111; 1940 Almásy-Teleki, kat. 155. 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 295. R. 152. kép; Genthon 1979, kat. 306. R. 133. kép; Réti 1924; Ferenczy 1934A, R. XXIII. kép; Petrovics 1943, R. 108; Genthon 1963, 160; Genthon 1979, 46. 


49. Anya gyermekével I., 1912 


olaj, vászon;  ? 
Proveniencia:1932 Postatakarékpénztár LXIII., 200. tétel R. XII. tábla. R.; 1934-1940 Ferenczy Noémi és Béni közös tulajdona; 1940 közösen eladják; 1945-ig Neményi Bertalan tulajdona, azóta lappang, háborús veszteség 
Kiállítva: 1935 Ernst, kat. 118; 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 42; Genthon 1963, kat. 315. R. 159. kép; Genthon 1979, kat. 328. 144. kép; Vasárnapi Újság 1913. 9. sz., 60. évf., 170. R.; Réti 1924; Genthon 1963, 162; Genthon 1979, 47; Réti 1994, 82.


50. Alvó nő vázlat, 1912 


olaj, vászon; 120x145 cm; j. j. f. „Ferenczy K” 
Proveniencia: 1928 Postatakarékpénztár XLI., 165.tétel, R. I.tábla (Vörös hátteres akt); 1932 Postatakarékpénztár LXI. 173. tétel. R. X. tábla; 1932 Postatakarékpénztár LXII., 204. tétel; 1934 Moskovits Miklós ; háborús veszteség 
Irodalom: Ferenczy 1934A, kat. 156; Genthon 1963, kat. 323. R. 129. kép; Genthon 1979, kat. 337. R. 148. kép; Genthon 1963, 165; Genthon 1979, 47; Réti 1994, 82. 


51. Női akt korállal vázlat, 1914  


olaj, vászon; 66x75,5 cm; j.b. f. „Ferenczy” 
Proveniencia: 1963-1979 Triznya József , jelenleg lappang 
Irodalom: Genthon 1963, kat. 340. R. 167. kép; Genthon 1979, kat. 357. R. 151. kép; Genthon 1963, 170; Genthon 1979, 49.
---

+

Ferenczy Károly: Parkrészlet padokkal / Napos fenyők a nagybányai ligetben, 1908 (Lappang) 
o. v.; 75 × 85,5 cm; j. n.  Proveniencia: 1934 Dalnoky Béláné szül. Kohner Alice; 1963 lappang; 1975 BÁV 38. 75. t. R. 13. tábla; 1979 már lappang. Kiállítva: 1909 Nemzeti Szalon MIÉNK, kat. 14. Irodalom: Ferenczy 1934A. kat. 143 (Napos fenyők a nagybányai ligetben); Genthon 1963. kat. 219; Genthon 1979. kat. 229. R. 103. kép; Petrovics 1943. R. 96.; Genthon 1963. 124.; Genthon 1979. 40.; Az utak elváltak 2009. II. 36.

RÖVIDÍTÉSJEGYZÉK

Beke–Gábor–Prakfalvi–Sisa–Szabó 2002 
BEKE László – GÁBOR Eszter – PRAKFALVI Endre – SISA József – SZABÓ Júlia: Magyar művészet 1800-tól napjainkig, Budapest 2002. 
Boros 2002 
BOROS Judit: "Szempontok Ferenczy modernizmusához", in:  Annales de la Galerie Nationale Hongroise / A Magyar Nemzeti Galéria Évkönyve 1997–2001. Budapest 2002. 253–257. 
Csók 1945 
CSÓK István: Emlékezéseim, Budapest 1945. 
Ferenczy 1934A 
FERENCZY Valér: Ferenczy Károly, Budapest, é.n. 1934.
Ferenczy 1935 
FERENCZY Valér: „Ferenczy Károly karikatúrái” in: Magyar Művészet XI─1935. 169─174. 
Gellér 1997 
GELLÉR Katalin: A szecessziós könyvillusztráció Magyarországon (1895–1925). [A Miskolci Galéria és az MNG együttműködésében létrejött kiállítás katalógusa.] Miskolci Galéria, Miskolc 1997. 
Genthon 1963 
GENTHON István: Ferenczy Károly, 1862─1917. Budapest 1963. 
Genthon 1979 
GENTHON István: Ferenczy Károly, 1862─1917. Budapest 1979. 
Iván 1929 
IVÁN Ede: "Dr. Schmidek Tibor gyűjteménye”, in: Képzőművészet, 1929. november. 221–223. 
Lázár 1912 
LÁZÁR Béla: Tizenhárom magyar festő, Budapest, é.n. [1912]. 
Majoros 2003 
MAJOROS Valéria Vanília: Ferenczy, Budapest 2003. 
Malonyay 1906 
MALONYAY Dezső: A fiatalok, Budapest 1906. 
Meller 1905 
MELLER Simon: „Ferenczy Károly”, in: Művészet, IV─1905. 281─297.  
Molnos 2007 
MOLNOS Péter: „Petrovics Elek, a gyűjtő”, in: Nulla dies sine linea, Budapest 2007, 114–121. 
Murádin 1981 
MURÁDIN Jenő: A Ferenczy művészcsalád Erdélyben, Bukarest 1981. 
Nagybánya 1996 
Nagybánya művészete - Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából. A katalógus koncepciója: CSORBA Géza – SZÜCS György. Szerk. IMRE Györgyi. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1996. 
Németh 1972 
NÉMETH Lajos: Modern magyar művészet, Budapest 1972 (bővített). 
Petrovics 1930B 
PETROVICS Elek: „Ferenczy Károly”, in: Revue de Hongrie, XXIII─1930. 171─184. 
Petrovics 1943 
PETROVICS Elek: Ferenczy Károly, Budapest 1943. 
Réti 1924 
RÉTI István: „Nagybányai művészek II. Ferenczy Károly. (Két halott és két élő)”, in: Nyugat, XVII─1924. I. 611─623.  
Réti 1994 
RÉTI István: A nagybányai művésztelep. Budapest 1994; új reprint kiadások: 1996, 2001, 2004. 
Sármány-Parsons 2008 
SÁRMÁNY-PARSONS Ilona: Ferenczy Károly, Budapest 2008. 
Szabadi 1996 
SZABADI Judit: Ferenczy Károly pályaképe, Nagybánya 1996. 126─139. 
Szmrecsányi 1911
SZMRECSÁNYI Miklós: „Visszapillantás az Orsz. M. Képzőművészeti Társulat 50 éves múltjára”, in: Művészet, 1911. 3. sz. 97–158.  
Végvári 1997/1998 
VÉGVÁRI Lajos: „Ferenczy Károly bibliai tárgyú képei”, in: A HOM évkönyve, 35–36. évf., 1997, szerk.: KOMÁROMY József. Miskolc, 1997. 741–756.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...