2012. március 18., vasárnap

Illusztrált életrajzi kronológia

Ferenczy Károly 95 évvel ez előtt - mindössze 55 esztendősen - a mai napon hunyt el. A művész nagysága előtt tisztelegvén – valamint egyúttal a blog szempontjából hiánypótló jelleggel – állítottuk össze ezt a kronológiát, mely Ferenczy életének legfontosabb állomásait tárgyalja. 

•••

• 1862
Ferenczy Károly február 8-án megszületik Bécsben. Freund Károly néven anyakönyvezik. Apja id. Ferenczy (Freund) Károly a bécsi Magyar Minisztérium magas rangú hivatalnoka, később az Első Erdélyi Vasúttársaság igazgatója. Anyja, Graenzenstein Ida Károly születése után nem sokkal meghal. Testvérbátyja, Ferenczy Ferenc a Kereskedelmi Minisztérium osztálytanácsosa, színműíró.
Ferenczy Károly és Ferenczy Ferenc, 1874 k.
• 1871–1880
Tanulmányait a budapesti piaristáknál kezdi, majd 1873 és 1875 között Laehne Frigyes soproni, német tannyelvű evangélikus magániskolájában folytatja, érettségi vizsgát a (Markó utcai) Pesti Császári és Királyi Katolikus Főgimnáziumban tesz.
Ferenczy Károly: Lótanulmány, 1878 (MNG)
• 1881–1883
Jogot tanul Budapesten, majd egyéves gazdasági gyakorlatot szerez id. Wodianer Albert báró Nyitra-völgyi birtokán. Elvégzi a magyaróvári gazdasági akadémiát. Gazdálkodni kezd a családi birtokon, a ma Temes megyéhez tartozó Gavosdián.
Ferenczy Károly ifjúkori fényképe.
• 1884–1885
Távoli rokonával, Fialka Olga festőművésznővel Rómába utazik tanulmányútra. 1885 őszén néhány hónapig képzőművészeti tanulmányokat folytat Münchenben. November 14-én Körmöcbányán házasságot köt Fialka Olgával, megszületik első gyermekük, Valér.
Fialka Olga fényképe.
Id. Ferenczy (Freund) Károly unokájával, Valérral, 1890 k. 
• 1886–1887
A Freund nevet Ferenczyre magyarosítja a család. Családjával Münchenbe, majd Dél-Itáliába utazik, Nápolyban beiratkozik a Képzőművészeti Akadémiára.
Ferenczy Károly: Tájvázlat, 1887 (MNG)
• 1888–1889
1887 őszétől Párizsban tanul, a Julian Akadémián Tony Robert-Fleury és Adolphe William Bouguereau a mestere. 1889 nyarán hazatér Párizsból, és Szentendrén telepszik le családjával. A Műcsarnok téli kiállításán szerepel először közönség előtt.
Ferenczy Károly: Kallós Ede arcképe, 1889 (MNG)
Ferenczy Károly: Kődobálók, 1890 (MNG)
• 1890
    Megszületnek ikergyermekei, Noémi és Béni.
Fialka Olga gyermekeivel.
• 1893–1895
Családjával Münchenbe, Neuwittelsbachba költözik, a nyári hónapokat 1895-ben Garmischban töltik. A Műcsarnok 1893/94-es téli tárlatán a Szarvaskertben című képét I. Ferenc József számára megvásárolják. 1894-ben és 1895-ben kiállít a müncheni Secession tárlatain.
Ferenczy Károly: Madárdal, 1893 (MNG)
Ferenczy Károly: Orfeusz, 1894 (MNG)
• 1896
A Hollósy-iskolával Nagybányára utazik, júniusban családja is követi. A budapesti millenniumi Ezredéves Országos Kiállításon öt képével szerepel. Kiss József gyűjteményes verses kötetébe tizennégy illusztrációt készít.
Ferenczy Károly: Archeológia, 1896 (MNG)
Ferenczy Károly: Hegyi beszéd I., 1896 (MNG)
• 1897–1898
Nagybányán a Petőfi utcában bérel házat a család. A nagybányai festők első csoportos kiállításán (a régi Műcsarnokban, 1897-1898 fordulóján) harmincnégy művével szerepel, ő tervezi a plakátot és a katalógus címlapját. Illusztrációt készít Bródy Sándor Az ezüst kecske című regényének reprezentatív kiadásához. A nagybányaiak második csoportos kiállításán (a régi Műcsarnokban, 1898-1899 fordulóján) tizenegy műve szerepel, valamint a plakátot és a meghívót is ő tervezi.
Ferenczy Károly: Tavaszi táj a Virágheggyel, 1898 (MNG)
Ferenczy Károly: Háromkirályok, 1898 (MNG)
• 1899–1900
A Műcsarnok 1899/1900 téli tárlatán (a nagybányaiak külön terméből) az állam megvásárolja a Hazatérő favágók és az Esti hangulat lovakkal című képeket, az utóbbi elnyeri a 600 koronás Ráth György-díjat is.Az 1900-as párizsi világkiállítás magyar anyagát válogató zsűri elnöke. Két művet állít ki, melyekre III. osztályú érmet és elismerő oklevelet kap Párizsban. Novemberben (Iványi) Grünwald Bélával közös kiállítást rendez Nagybányán.
Ferenczy Károly: Józsefet eladják testvérei, 1900 (MNG)
• 1901
A IV. velencei biennálén két festményével szerepel, Gömöry Olivér arcképét az olasz kritika a kiállítás legjelentősebb darabjaként értékelte. Szatmáron részt vesz a nagybányai kolónia és a Hollósy-iskola közös kiállításán. A Műcsarnok téli kiállításán az állam megvásárolja a Cigányok című művét, az Ábrahám áldozata című festménye pedig elnyeri a 2000 koronás Ipolyi Arnold-díjat. Kiállít a berlini nemzetközi kiállításon és a müncheni Glaspalast VIII. nemzetközi kiállításán.
Ferenczy Károly: Ábrahám áldozata, 1901 (MNG)
Ferenczy Károly: Dombtetőn, 1901 (MNG)
• 1902
A megalakuló Nagybányai Szabad Festőiskola vezető mestere lesz (Iványi) Grünwald Béla, Réti István és Thorma János mellett. A Műcsarnok téli tárlatán a Márciusi est című festményével elnyeri a Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díját. A művet a müncheni Secession nemzetközi kiállításán is bemutatja.
Ferenczy Károly: Márciusi est, 1902 (MNG)
• 1903
Ősszel magániskolát nyit Budapesten (Andrássy út 67.). A Nemzeti Szalonban megrendezi első gyűjteményes kiállítását, nyolcvanhat művet vonultat fel.
Ferenczy Károly: Nemzeti Szalon plakátterv, 1903 (BTM)
Ferenczy Károly: Október, 1903 (MNG)
• 1904
Tavasszal és ősszel meglátogatja családját Lussin Grandéban (ma Horvátország egyik szigete), ahol tengeri motívumokat fest. A Saint Louis-i világkiállításon bronzéremmel tüntetik ki (Festőnő, Noémi kibontott hajjal). A Festő és modell című festményét az állam megvásárolja a Műcsarnok téli kiállításán.
Ferenczy Károly: Nyári est, 1904 (Magántulajdon)
• 1905
Münchenben a Glaspalast IX. nemzetközi kiállításán másodosztályú érmet nyer (Fürdés előtt, Október). A VI. velencei biennálén nagy aranyéremmel díjazzák a Festő és modell című festményét. A Művészet folyóiratban megjelenik Meller Simon Ferenczy Károly-tanulmánya. A Hazánk folyóirat Fülep Lajos Ferenczyről szóló írását közli.
Ferenczy Károly: Napos délelőtt, 1905 (MNG)
• 1906
A Magyar Királyi Mintarajztanoda (mai Képzőművészeti Egyetem) tanárának nevezik ki. Húsvétkor Párizsba és Londonba utazik. Részt vesz a Szépművészeti Múzeum modern magyar kiállításának rendezésében. Malonyay Dezső A fiatalok című könyvében Ferenczy Károlynak szentel egy fejezetet.
Ferenczy Károly: Majális, 1906 (MNG)
• 1907
A Nemzeti Szalon alelnökeként a kiállítóhely új épületét felavató tárlatot rendezi, tizenegy művével szerepel az első csoportkiállításon. A MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) alapító tagja.
Ferenczy Károly: Patak II, 1907 (MNG)
Ferenczy Károly: A tékozló fiú I., 1907 (Magántulajdon)
• 1908
Szinyei Merse Pál és Rippl-Rónai József mellett a MIÉNK első kiállításának szervezője, a nemzeti szalonbeli tárlaton tíz képet állít ki. Az Earl's Courtban megrendezett magyar kiállításon szerepel Londonban.
Ferenczy Károly: Henyélés, 1908 (Magántulajdon)
1909
Az év elején Firenzében meglátogatja ott-tartózkodó családját. A MIÉNK második kiállításán nyolc művével szerepel. A Rózsa Miklós szervezésében megalakuló Művészház egyesület vezetőségi tagja lesz. Kiállít Münchenben a Glaspalast X. nemzetközi kiállításán. A VIII. velencei biennálén három festményét mutatja be a nagyközönségnek (Keresztlevétel, Arckép, Henyélés).
Ferenczy Károly: Petrovics Elek arcképe, 1909 (FM)
• 1910
A MIÉNK harmadik (utolsó) kiállításán a Nemzeti Szalonban hét műve látható.Berlinben szerepel a Secession kurfürstendammi termében rendezett "Magyar Mesterek kiállításá"-n, majd a berlini éves nagy nemzetközi tárlaton is. A Secessionban huszonnégy művet mutat be. A Művészházban két kiállításon is szerepel (Bibliai kiállítás, Nemzetközi Impresszionista kiállítás), de négy képpel jelen van a IX. velencei biennálén is. A nagybányai szabadiskolát ezután évenkénti váltásban vezeti Rétivel és Thormával. Közreműködik a Művészház téli kiállításának zsűrijében.
Ferenczy Károly: Vörös fal I., 1910 (Podunajské múzeum v Komárne)
1911
A Művészház első tisztújító közgyűlésén igazgatósági tagnak választják. Elnökletével október 21-én megalakul a Nagybányai Festők Társasága. Rómában a nemzetközi kiállításon öt művet állít ki. A Műcsarnok téli jubiláris kiállításán Testvérek című festményére állami nagy aranyérmet kap.
Ferenczy Károly: Nyilazók, 1911 (MNG)
Ferenczy Károly: Hármas arckép, 1911 (MNG)
• 1912
A Művészház éves közgyűlésén lemond igazgatósági tagságáról. A nagybányai jubiláris képkiállításon tizennyolc művel vesz részt, ő tervezi a plakátot is. Ebben az évben ő látja el a vezetői feladatokat a nagybányai festőiskolában. Lázár Béla Tizenhárom magyar festő című könyvében Ferenczy munkásságának is több oldalt szentel.
Ferenczy Károly: Artistapár, 1912 (FM)
1913
Az Ernst Múzeumban megrendezik második gyűjteményes kiállítását, az utóbbi évek terméseiből nyolcvankét művet, köztük számos grafikát mutat be. A müncheni Glaspalast XI. nemzetközi kiállításán nagy aranyéremmel díjazzák az Anya és gyermeke című festményét. A Nyugat folyóiratban megjelenik Bálint Aladár Ferenczy Károlyról szóló tanulmánya.
Ferenczy Károly: Artisták, 1913 (BTM)
1914
A Műcsarnok tavaszi tárlatán Vaszary-díjat kap a Vörös hátteres női akt című festményére. A XIV. velencei biennále magyar kiállítását rendezi, tizenkét műve külön teremben szerepel. A háború kitörése Nagybányán éri, szeptemberben átveszi az iskola vezetését.
Ferenczy Károly: Pietá, 1913–1914 (FM)
Ferenczy Károly: Női akt korállal, 1914 (JPM)
1915
A Műcsarnok tavaszi tárlatán Pietá című festménye elnyeri a 4000 koronás társulati nagydíjat. A San Francisco-i Panama-Pacific nemzetközi kiállításon három festménye látható. 1914-1916 folyamán krónikus betegsége miatt többek között Pöstyénben, Lindewiesében (Szilézia), Leysinben (Svájc) és Lipikfürdőn (Szlavónia) gyógykezelik.
Ferenczy Károly: Atléták, 1915 (MNG)
1916
Gyermekeivel közös kiállítása nyílik az Ernst Múzeumban.
Ferenczy Károly: Cigánylány, 1916 (BTM)
1917
Betegsége miatt lemond a Nagybányai Festők Társasága elnöki tisztéről. Március 18-án meghal a budapesti Baross utcai klinikán. Búcsúztatása a Szépművészeti Múzeumban, majd végső nyugalomra a Kerepesi temetőben helyezik. (Ferenczy Béni tervezi meg síremlékét, születésének 100. évfordulóján, 1962-ben avatják fel.)
Ferenczy Béni: Ferenczy Károly síremléke, 1962 (Kerepesi temető)
1918
Az Ernst Múzeumban megrendezik hagyatéki kiállítását.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...