2012. május 30., szerda

Sajtóközlemény a "Parkban" című festményről a Belvedere Galéria aukcióján

A Népszava online az „Elveszettnek hitt és előkerült képek a Belvedere aukcióján” című május 29-i cikkében említést tesz Ferenczy Károly Parkban című vásznáról, mely a Belvedere Galéria június 2- i aukcióján kerül árverezésre. 

Forrás: Belvedere Galéria
A kérdéses kép eredetiségének megerősítését a cikk írója - Bellák Gábor „műtörténész” véleménye mellett - a Magyar Nemzeti Galéria jelenleg is nyitva tartó Ferenczy kiállításában véli felfedezni. 

A Galéria Ferenczy kiállításának kurátoraiként, és a Ferenczy katalógusban publikált oeuvre-katalógus összeállítóiként a műre vonatkozóan az alábbiakat közöljük: 
A kiállítás előkészítése kapcsán, a magántulajdonban lévő Ferenczy művek felkutatása, felmérése során lehetőségünk volt arra, hogy megtekintsük, megvizsgáljuk és lefotózzuk a Belvedere aukción most felbukkant kérdéses képet is. A művet nem választottuk be a gyűjteményes tárlatra és az oeuvre katalógusban is csak Ferenczy Károly: Parkrészlet padokkal/ Napos fenyők a nagybányai ligetben (1908) című, napjainkban lappangó festményét közöltük – 248. sz. katalógus szám, 363. oldal – a rá vonatkozó proveniencia, kiállítási és szakirodalmi adatokkal. 
Ferenczy Károly: Parkrészlet padokkal / Napos fenyők a nagybányai ligetben, 1908 (Lappang) 
o. v.; 75 × 85,5 cm; j. n.  Proveniencia: 1934 Dalnoky Béláné szül. Kohner Alice; 1963 lappang; 1975 BÁV 38. 75. t. R. 13. tábla; 1979 már lappang. Kiállítva: 1909 Nemzeti Szalon MIÉNK, kat. 14. Irodalom: Ferenczy 1934A. kat. 143 (Napos fenyők a nagybányai ligetben); Genthon 1963. kat. 219; Genthon 1979. kat. 229. R. 103. kép; Petrovics 1943. R. 96.; Genthon 1963. 124.; Genthon 1979. 40.; Az utak elváltak 2009. II. 36. [A rövidítésjegyzéket ld. itt.]
A Parkrészlet padokkal című Ferenczy festményről jó minőségű fekete-fehér archív felvétel áll rendelkezésünkre és ennek alapján módunkban állt összevetni azt, az először 1998-ban felbukkant állítólagos variációval. Alapos vizsgáltunk során milliméterről milliméterre haladva vettük górcső alá a két kép ecsetkezelését, festésmódját és az összevetés során restaurátor szakértő bevonásával alakítottuk ki állásfoglalásunkat. Ennek értelmében csak a napjainkban is lappangó, utoljára az 1975-ös BÁV aukció katalógusában, majd az 1979-es Genthon monográfiában publikált Parkrészlet padokkal című festményt fogadtuk el Ferenczy Károly autentikus művének.
2012. május 29. 

Boros Judit, Pálinkás Réka, Plesznivy Edit


UPDATE: A festmény a szombati aukción a kikiáltási ár több mint háromszorosáért kelt el. 

Ferenczy és Nizsinszkij

1912 telén Budapest Nizsinszkij-lázban égett, ugyanis a fővárosban a világhíres Cári Orosz Balettegyüttes tartott előadásokat. Az Egy faun délutánja – amelynek nyílt erotikája megbotránkoztatta a párizsi közönséget – és A rózsa lelke című darabokat adták elő. Lengyel Menyhért a Nyugat színház-szakértőjeként 1935-ből visszatekintve foglalta össze az eseményeket:
"Mi még nagyon jól emlékszünk rá, mikor húsz és egynéhány évvel ezelőtt fellépett a Magyar Királyi Operaházban. Csodálatos idők voltak ezek, az abszolút biztonság, nyugalom és béke, ma már nehezen elképzelhető korszaka. Egy gondtalan arisztokrácia, vagyonosodó polgárság, jogaiért eredményesen küzdő, önérzetes munkásság alkotta társadalom érdeklődését akkor nem háborus és forradalmi események kötötték le – ki gondolt ilyenekre?! –, hanem művészi szenzációk. Azok közt is első sorban az Orosz Balett. Pétervárról elindulva már óriási hírük volt Nyugaton e csodálatos vándormadaraknak, amikor végre hozzánk is elérkeztek. Sikerük felülhaladta várakozásainkat. A balett, mely eddig másodrangú szerepet játszott színpadainkon – soha nem álmodott fényben ragyogott fel az oroszok művészetében. Nemcsak a koreográfia, a káprázatos díszletek, az újfajta zene s az egész, remekül egybehangolt produkció ejtette lázba a budapesti közönséget, hanem elsősorban a balett sztárjai – eddig soha nem hallott nevek – keltettek osztatlan bámulatot. Másnap az új táncosnők, táncosok neveitől volt hangos a város. De még e ragyogó csoportból, e tüneményes csillagképből is kiemelkedett Nizsinszkij."
Leon Bakst: Jelmezterv a Faun délutánja c. balettelőadáshoz, 1912 (Bibliothèque des Arts Décoratifs, Párizs)
Ferenczy Károly – Budapesten tartózkodva – Valér fiával látta az azóta tánctörténeti mérföldkővé vált előadást, és másnap Béninek beszámolt az eseményekről. 
"[...] Én tegnap láttam Nijinszkit [sic!] (Bimbi is), a Rodin által magasztalt faun szerepben, és a Rózsa lelkében. Ez utóbbiban nagyszerű. Mint faun nem tökéletes. A görög váza stílust imitálva, annyira irtózik a nem profil pozíciótól, hogy minden fordulatot rángatva, gyorsan átfordulva csinál, mint egy gép vagy német katona. De azért vannak gyönyörű mozdulatai, s alakját kitűnően tanulmányozhattam. Teljes kitöltés mindenütt, izmos, de nem rostos. Nyakgödör teljesen vízszintes irányban az első hátcsigolyával. Egy kis lánc, v szalag a nyakán teljesen vízszintesen feküdt. Hát lapos, váll nem nagyon széles, thorax domború, has gyönyörű, derék elég széles, csípő kevés, átmenet a hátból a gluteusba kevéssé ondulált, gluteus très peu saillant. Lábak csontban, izomban roppant erősek, talp és kéz inkább rövid – kar nem valami különös. Delta ugyan erősen accentuált, [rajz] de könyök kissé kiáll (engimes) – igaz hogy minimálisan, de egyszóval a karok nem ideálisak. – Lapos hát dacára, izom muldaris azaz inkább barázda, egészen fent kezdődő. Nem nézem magasabbnak Förkelmannál, talán még kisebb 1–2 cméterrel. Súly 75 k. Arc keskeny, szimpatikus, orr peu saillant. [...] A faun délutánjában különben a nymphák egészen görög váza stílusban mozogtak, és öltöztek, de ezeket nem értem rá nézni, mert folyton Nijinszkit néztem kukkerrel, az amúgy is rövid szcénában."
(Ferenczy Károly levelezése, 271. sz.) 
Vaclav Nizsinszkij az Egy faun délutánja 1912-es előadásának címszereplőjeként
"Görög vázafestmény-szerű nymphák" az Egy faun délutánjának előadásából – Broniszlava Nizsinszka, Olga Khohlova, és Ljubov Csernicseva, 1912  (Bronislava Nijinska Collection, Music Division, Library of Congress, Washington DC)
 

A fentebbi videóban egy részlet látható Nizsinszkij Faun-előadásából – melyben talán Ferenczy anatómiailag tökéletesen kimerítő jellemzése is leellenőrizhetővé válik. A festő – sőt, talán a főiskolai tanár – szemléletével Ferenczy sem a lenyűgöző előadásmódnak, sem a modern franciás jelmezeknek nem adta át magát: egyedül a táncos teste, annak minden részlete, tökéletes plasztikussága érintette meg. Az estét nem követte festés, azonban – ahogyan azt Boros Judit a kiállítás katalógusába írt tanulmányában megjegyzi – az Est kompozícióját akár inspirálhatta is az előadás.

Ferenczy Károly: Est II., 1912 (1913?) (Mgt.)
Ámbár a "Faunt" nem találta Ferenczy tökéletesnek. Mekkora profizmus jellemezhette vajon azt a darabot, mely művészünket a fenti sorok megírására ragadtatta? 

Jean Cocteau plakétterve A rózsa lelke c. balettelőadáshoz, 1911
Georges Barbier: Tamara Karsavina és Vaszlav Nizsinszkij A rózsa lelke c. balettelőadásban, 1914
A rózsa lelke Mihail Fokin egyfelvonásos darabja, elbűvölő, keleties pompájú szerelmi történet. Újhelyi Nándor így írta le benyomásait a Nyugatban, az előadást követően:
"Nemes nyáréji álom. Messze finoman illatoznak a kertek és távoli gyengéd csókoktól langyos az omlatag levegő. Holdfény világítja meg halkan a múlt század eleji angol szobát és előkelő testű, lágy fehérruhás leány mereng álmatagon az ablak mellett. Foszló muzsikára, rózsa vérvörös illatától halk mámorosan szunnyad el és megjelenik a rózsa lelke. Könnyedén, mintegy rose parfümszerűen, táncolja körül a leányt, derűsen, kecsesen, önmaga illatától felujjongva. Majd gyengéden felemeli, magához vonja és finom valse zenére, szépséges, diadalmas és mégis álmatag táncban keringenek a holdfénylő szobában körül visszavezeti karosszékéhez a leányt és bágyadt decenségű csókban elbúcsúzva tőle, valami, valójában tovatűnő illathoz hasonló bájjal kiröppen az ezüstfényű kék végtelenbe. Szemérmes erotikájú álmok réveteg látásával elfátyolozott táncköltemény (Theophile Gautier-Weber). Krzesinska és Nizsinszkij játszották. Krzesinska, a ballettradíciók minden körmönfont és amellett finom technikájának csúcsán levő táncosnő; Nizsinszkij pedig, nos látva mindama bájt, tűnő derűt, álmatag graciózitást, azt a sok gyönyörűséges női raffinement, milyennek a fehérbőrű férfinak táncában érvényesült és éppen férfivolta következtében valami különös zamatot, furcsa és lappangó saucet nyert, nos ezt az orosz fiatalembert látva, (a legszebb görögifja Periklész Athénjének) tökéletesen megértettem Plátót és azt, ami bennem sajnos még nincs meg."
Tamara Karsavina és Vaclav Nizsinszkij A rózsa lelke c. balettelőadásban, 1911
Az orosz táncos nem csupán Ferenczyre gyakorolt hatása okán érdekes számunkra, hanem azért is, mert – noha igen tragikus körülmények közt – életének jelentős hányadát töltötte a magyar fővárosban. Nizsinszkij budapesti történetének felvázolását kis kitérővel kell kezdenünk – méghozzá Pulszky Romola történetével. Romola a híres színésznő, Márkus Emília, és a tragikus sorsú múzeumigazgató, Pulszky Károly második gyermekeként látta meg a napvilágot 1891-ben.

Pulszky Romola
Pulszky Károly
Márkus Emília














Pulszky Károly 1899-es öngyilkosságát követően két lánya fiatalon elhagyta a szülői otthont. "Távolból nagyon szerették édesanyjukat, de élni nem tudtak vele. Ha néha úgy fordult, hogy rejtélyes okokból egyik vagy másik, egyedül vagy férjével együtt bekvártélyozta magát anyjához, gyakran kitört köztük az egyenetlenkedés. […] Elég […] ha az egészre vonatkozólag idézem Márkusnak egy rá magára és önismeretére oly jellemző mondását: »Romolát nem lehet érteni!… Mert jó! Hiszen az apja, szegény Charlie csakugyan különös, fantaszta ember volt!… De ennek a lánynak van egy rendes, józan, polgári anyja!… Itt vagyok én!…«" – írta Csathó Kálmán, a Nemzeti Színház rendezője Ilyennek láttam őket című kötetében

Pulszky Romola színésznő akart lenni, "és pedig – hogy túlszárnyaljon mindenkit –, nem is magyar, hanem francia színésznő." 1912-ben, 21 éves korában hatalmas fordulat következett életében. Térjünk vissza Lengyel Menyhért már idézett cikkéhez, melyben részletesen megemlékezik az Orosz Balett budapesti vendégszerepléséről. 

"A balett összes előadásain, – jól emlékszem rá, hiszen a földszintről figyelve a színpadot és a nézőteret, minden mozzanat megmaradt emlékemben, – a bal erkély második számú páholyában Márkus Emiliák ültek. A mi nagy művésznőnk elragadtatással tapsolt az oroszoknak, – szünetek alatt vidám, előkelő társaság látogatta a páholyt, melynek hátterében egy egészen fiatal, nemes arcélű, fehérbe öltözött, érdekesen sápadt leány húzódott meg, aki csak akkor lépett elő, midőn a nézőtér elhomályosodott s a színpad felragyogott. De attól a pillanattól, a páholy támlájára könyökölve, le nem vette égő szemeit a színpadról. Pulszky Romola volt […] Fiatal lány nem gondolhatott vakmerőbb dologra, mint Pulszky Romola, mikor ott a páholyban elhatározta, hogy életét összeköti a Nizsinszkijével. Lehet, hogy mélyebb ösztönében hamar megérezte, hogy a vállalkozáshoz nem futja a tehetsége – valószínűbb, hogy ébredő értelmi világa reálisabb eszményképet talált, midőn Nizsinszkijt először meglátta, aki a legjobb médium volt, hogy dicsőségvágyát általa kiélje amint később közelebb jutott Nizsinszkijhez, ez a túlzott ambicióból támadt vágy szerelemmé, imádattá fejlődött, mely élete uralkodó érzelme lett."

"Nizsinszkijt az Orosz Balett bűvkörében a világtól teljesen elzárva tartotta hatalmas barátja, a balett igazgatója, Gyagilev" – folytatja Lengyel Menyhért – "ez az érdekes és különös ember több mint barátsággal függött a fiatal zsenin, – nem is titkolta e viszony erotikus jellegét. Annyira féltékenyen őrködött barátján, hogy e miatt kellett Rodinnak félbehagyni azt a szobrot, amit Nizsinszkijről akart mintázni, – Gyagilev nem tűrte, hogy csak rövid időre is egyedül maradjanak. És ezt a zárt kört akarta megbontani ez a fiatal pesti lány. Mindenki előtt képtelennek tűnt fel, hogy a művészetében teljesen felolvadt, nők iránt soha nem érdeklődő Nizsinszkij szerelmi, sőt házassági kapcsolatba juthasson. Hogy ilyesmire sor kerülhessen, – a Romola esetében még egy külön akadálya is volt: Nizsinszkij csak oroszul tudott. Gyagilev mindig lebeszélte arról, hogy nyelveket tanuljon, nyilván ezt a gátat is szándékosan emelte köréje. Ügyetlen, zavart dadogás, elfutó mosoly volt a legtöbb, amivel a nők imádatára reagált, ha egyáltalán – pillanatokra – közelébe tudtak férkőzni."

"De az olyan szenvedélynek, ami Romolában felébredt, nincs akadálya" – jegyzi meg a Nyugat szerzője. Pulszky Romola hatalmas erőfeszítéseket téve az Orosz Balett tagjává vált, hogy folyamatosan imádott Nizsinszkije közelében lehessen. A táncegyüttes az európai turnét követően Dél-Amerika felé vette az irányt – a több hetes hajóút alatt Romola "beszéd nélkül, sőt a személyes közeledés és a szokásos ismerkedés kizárásával, majdnem hipnotikus erővel" elcsábította az orosz művészt. 1913. szeptember 10-én Buenos Airesben a pár házasságot kötött.

Pulszky Romola és Vaclav Nizsinszkij esküvője Buenos Airesben, 1913. szeptember 10-én
Tamara Nijinsky – Vaclav és Romola lánya – tavalyi, Parallel folyóiratban megjelent interjújában így emlékezett szülei kezdeti kapcsolatára: "A Les ballets Russes vendégjátéka kapcsán egész sor fogadást, ünnepséget tartottak Budapesten, de ezeken apám sohasem volt ott. Anyám a nyomába eredt, s Európa-szerte követte városról-városra, majd, 1913-ban Dél-Amerikába, ahonnan már házasként tértek vissza Európába. Közismert tény: mielőtt a – tolmáccsal lebonyolított – lánykérésre sor került volna a Buenos Airesbe tartó hajón, anyámat többször is bemutatták apámnak. Emiatt pedig igencsak dühös volt: miért kell őt újra és újra bemutatni: ez nem tudja megjegyezni, hogy ki vagyok? Apám aztán később mesélte neki: »ó, én észrevettelek téged a nézőtéren, láttalak«, s le is írta neki, milyen ruha volt rajta azon az estén." 

Amikor Gyagilev – aki babonából nem utazott Dél-Amerikába – megtudta, hogy Nizsinszkij elhagyta őt, elbocsájtotta az Orosz Balett társulatától. A táncos életét ezt követően folyamatos küzdelem határozta meg. Gyagilev befolyásosságának köszönhetően sem Párizsban, sem más nagyobb európai városban nem szerződtették – ahogyan a fentebb idézett interjúból kiderül, valójában cirkuszokban lépett fel, majd később saját társulatával, a brit fővárosban. 1916-ban észak-amerikai turnéra indult az Orosz Balettel – mint koreográfus –, azonban az első világháború végleg kettétörte művészi karrierjét.

A Nizsinszkij-házaspár az 1930-as években
1919-ben Nizsinszkijen elhatalmasodott az elmebaj. 1950-ben bekövetkezett haláláig a kor legismertebb lélekgyógyászai – köztük Carl Gustav Jung – igyekeztek a táncost ismételten hivatása felé terelni – sikertelenül. Életét – kisebb megszakításokkal – a második világháború utolsó évéig, Magyarország megszállásáig Budapesten, Márkus Emília hűvösvölgyi villájában élte feleségével – aki életét imádott férjének ápolására tette fel.


"Nehéz asszonyi sors, talán semmivel sem könnyebb, mint a férfié s valószínűleg csak kettőjük szellemi alkatának sajátos különbözősége az, ami egyiket az őrültekházában, a másikat reménytelen özvegységben tartja anélkül, hogy valóban egy halott özvegye lenne. Hogy Nizsinszkij tragédiájához Pulszky Romola, a tizenhét éves [tkp. 21 – K.Á.] rajongó kislány sokban hozzájárult, […] kétségtelennek látszik, bár, mint »bűnös«, Gyagilev áll az előtérben. Bűnös, milyen rossz szó ez itt! Mért lenne bűnös Gyagilev, aki a hozzá vonzódó Nizsinszkijt a poklokon át is magáénak akarta és miért lenne és miben lenne bűnös az az asszony, aki egész életét áldozta fel egy ideálért, aki véletlenül Nizsinszkij volt?"

Szergej Alekszandrovics Szerov: Szergej Pavlovics Gyagilev, 1909
"Ebben a játékban senki sem nyert, mindenki vesztett. Nizsinszkijné leírja azt a jelenetet, mikor Gyagilev egyszer meglátogatja egykori legkedvesebb s most gyógyíthatatlanul beteg barátját. Így szólította meg: »Vaca, milyen lusta vagy. Gyere, gyere, szükségem van rád; fel kell, hogy lépj kedvemért az Orosz Balettben.« De Vaclav csak a fejét rázta. »Nem tudok, mert őrült vagyok.« Gyagilev elfordult és sírvafakadt."

A fentebbi sorokat Kassák Lajos 1936-ban írta, Pulszky Romola könyve kapcsán – mely valójában Nizsinszkij naplójának első, szerkesztett kiadása volt, és – hasonlóan Ferenczy Valér apjáról írt monográfiájához – a Nyugat kiadásában jelent meg. Amint az a pár lányával készült, már idézett interjúból kiderül, az úgynevezett "Füzetek" – azaz Nizsinszkij naplói –, melyeket a hazai közvélemény feleségétől származtatott, valóban a híres táncos 1919-ben íródott feljegyzéseit tartalmazza. Romola erősen szerkesztett változatban adta ki azokat, azonban lánya, Tamara 1995-ben közreadta a naplót, teljes terjedelmében.


Nem bonyolódhatunk mélyebben a Nizsinszkij-recepció végelátatlan szétszálazásába, azonban a poszt végére kívánkozik még egy videó. A '80-as évek camp előadóművészei is felfedezték maguknak a világhírű táncművészt. A fentebbi klippben Freddie Mercury ölti magára a Faun-Nizsinszkij bőrét (2:11)!

– – –

Azoknak, akik komolyabban érdeklődnek Ferenczy Károly homoerotikus esztéticizmusa iránt, bátran ajánljuk Boros Judit tanulmányát a kiállítás katalógusában (Kép és Erósz: Ferenczy Károly utolsó festői korszaka, Szabadegyetemi előadásának ppt-je itt elérhető), valamint Veszprémi Nóra, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténészének blogbejegyzését: Painting Unmentionable Love: Károly Ferenczy’s Homoerotic Aestheticism!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...